Az örömlányok egy belvárosi lakásban fogadták ügyfeleiket

Nyitra |

<p>Évek óta fogadták ügyfeleiket egy belvárosi lakásban az interneten hirdető örömlányok.</p>

A lakás tulajdonosa külföldön él, nem is tudta, mi folyik az otthonában, a szomszédoknak viszont szemet szúrt a sok látogató. Egyikük megunta a dolgot és feljelentést tett a rendőrségen.

A földszinti lakást egy aranyosmaróti házaspár bérelte, ők szervezték be a 28 és 35 év közötti nőket, akik pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtottak a látogatóknak. A házaspárt május végén a különleges bevetési egység tagjai tartóztatták le a városban, és kerítés miatt emeltek vádat ellenük. A prostituáltak közül hármat tanúként hallgattak ki a rendőrségen, a többieket – a lakók szerint legalább hatan jártak a lakásba – nem sikerült azonosítani.

A lakást legalább öt éve látogatták már a férfiak, a szomszédok elmondása szerint mindig más nő fogadta őket, de az is előfordult, hogy egy nő két-három napig ott tartózkodott. „Piros redőnyök vannak az ablakon, a kliensek arról ismerték fel a lakást. Ha láttunk valakit az ablak alatt mobiltelefonnal, már tudtuk, miért jött. Jártak ide ismert nyitrai vállalkozók, de olyan csóró kinézetűek is” – tudtuk meg az egyik lakótól, aki azt mondta, a lányok már köszöntek is a szomszédoknak. „Nem tettünk feljelentést, mert semmit nem tudtunk volna bizonyítani. De jó, hogy kiderült a dolog, most már nyugalom van a házban”.

A három prostituált a rendőrségen bevallotta, hogy az interneten hirdették a szexuális szolgáltatásokat, de vallomásuk szerint mindezt önként tették, senki nem kényszerítette őket. A kerítéssel vádolt házaspár pedig azt állította, ők csak a lakást kölcsönözték a nőknek, fogalmuk sem volt, mi folyik ott. Ily módon nagyon nehéz lesz bizonyítani, hogy szervezett szolgáltatásról volt szó, pedig a rendőrség információi szerint több ilyen magánbordélyház is működik a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?