Az olvasás öröm

A ’80-as évek végén volt szerencsém végigutazni a járást és segíteni a könyvtárosok munkáját. Tavaly 54 helyen jártam. A látogatások alkalmával megismertem a könyvtárak jelenlegi állapotát, a könyvtárvezetőt, a fenntartásért felelős önkormányzatok képviselőit, a hozzáállásukat. A kép igencsak vegyes.

Vannak könyvtárak, ahol csupán kályhacsere meg lábtörlővásárlás történt az elmúlt évek folyamán. Jó példát a szentendrei és a tatabányai kollégák jóvoltából láttam, akik egy továbbképzés kapcsán elvittek Aszódra, majd Csemő, Tardos és több kistelepülés könyvtárába. Minden az embereken múlik. A pénz természetesen nélkülözhetetlen, de ahol van elszántság, koncepció, ahol a könyvtáros szívesen teszi a dolgát, ahol a fenntartó szemléletével semmi baj, ott működnek a dolgok.

Hazai jó példát nem tud említeni?

Van ilyen. Példamutató az udvardi, kürti, a tardoskeddi kollégák ténykedése. Megemlíthetem még a szlovák települések közül a mányai könyvtárosnőt. Köbölkút új könyvtárat kap, az új vezető nagy lendülettel látott munkához. Meghirdette a Több olvasó, több könyv programot. Szórólapok kerültek minden postaládába. A polgármester felkarolta az ügyet, és ez valóban példaértékű. Köbölkúton a könyvtár szombaton is nyitva tart – a hétvégére hazautazó közép- és főiskolások kedvéért.

A könyvtárak örökös panasza, hogy nincs pénz az állomány gyarapítására...

Azért ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hiszen a tavalyi statisztikai adatok alapján az önkormányzatok többsége támogatta a könyvtárat. Az előző évekhez képest pozitívum: a minisztérium a kiskönyvtáraknak is pályázati lehetőséget biztosított. A fenntartó a tavalyi 5 százalékkal szemben 30 százalékkal járul hozzá a könyvvásárláshoz. De sokan a szigorítások miatt nem tudják igénybe venni a kedvezményt, ugyanis a település lakosságának tíz százaléka kell, hogy olvasója legyen a könyvtárnak.

Megbecsült szakma a könyvtárosé?

Határon túl ezt a hivatást sokkal komolyabban veszik és jobban megbecsülik. A könyvtárosokat nálunk anyagilag sem ismerik el. A fizetésük alig több a minimálbérnél. Elfogadhatatlan például, hogy a takarítónőt csak úgy tudják megfizetni, ha vállalja heti 3 órában a könyvtárosságot... Ezzel szemben van olyan profi könyvtáros, akinek csak úgy tudják kifizetni a bérét, hogy pénteken poharakat és edényeket ad ki a lakodalmasoknak, hétfőn pedig összeszedi és számolja az edényeket...

Kik olvasnak inkább, az idősebbek vagy a fiatalok?

Települése válogatja. Meg aztán aki olvas, nem biztos, hogy könyvtárba is jár. Van, ahol a nyugdíjasok is eljárnak a könyvtárba, mert a könyvtáros felolvas, miközben az asszonyok kézimunkáznak. Vannak olyan falvak – és itt ismét Udvardot hozom fel példának – ahol a pedagógusok rendszeresen viszik a gyerekeket a könyvtárba. Tény viszont, hogy egyre kevesebben vesznek könyvet a kezükbe. Vallom, hogy a gyereket nem akkor kell elvinni a könyvtárba, amikor már ismeri a betűket, hanem jóval hamarabb. Iskolásként majd bátrabban, magabiztosabban mozog a könyvek birodalmában. Az általános iskola felsőbb osztályait szerintem elhanyagoljuk. Ötödiktől felfelé elvárják a gyerektől, hogy önállóan válogassa meg az olvasmányait, ami kötelező, azt pedig nyűgnek érzi... Az irodalomórákon nincs elég felolvasás, a könyvtárosoktól nem kérnek rendhagyó irodalmi órát, pedig csak szólni kellene... De a középiskolásokkal rendszeresen találkozunk. Próbáljuk kicsit felrázni őket – több-kevesebb sikerrel. Januárban Grendel Lajost hívtuk meg. A középiskolásokkal is találkozott, akik nemcsak hogy nem ismerték a legújabb könyvét, de semmit nem olvastak tőle...

A Lavazza Irodalmi Kávéház egy éve működik... avonta egyszer tartunk összejövetelt, és szinte mindig telt ház van. A vendégek elsősorban régiónk személyiségei, de természetesen távolabbról is szívesen látunk vendégeket.

Milyennek kellene lennie az ideális könyvtárosnak?

A könyvtárosszakmába édesanyám birodalmában kóstoltam bele. Tanítói hivatása mellett párhuzamosan könyvtárosként dolgozott heti pár órában. Ezt teszi ma is, nyugdíjasként. Ott tanultam meg a könyvtárosábécét. Imádom az új könyv illatát, a csodás borítókat. Tisztelettel fogom kezembe a régi kiadványokat is. De módszertani szakelőadóként nincs könnyű dolgom. Mert mit lehet ott tenni, ahol zsákban állnak a könyvek? Vagy ahol nincs tüzelő télre? Mit mondjak annak, aki állítja: náluk csak Daniel Steelt olvasnak? Ahol a könyvtáros tájékozatlan?