Az izsai Kelemantia múzeumba kerültek a szépirodalmi művek

V. KRASZNICA MELITTAIzsa. Az oroszlányi Gárdonyi Géza Városi Könyvtár ajándékaként közel 250 könyv érkezett Izsára, a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumba.„Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete elnökének közreműködésével kerültek hozzánk a könyvek.

V. KRASZNICA MELITTA

Izsa. Az oroszlányi Gárdonyi Géza Városi Könyvtár ajándékaként közel 250 könyv érkezett Izsára, a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumba.

„Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete elnökének közreműködésével kerültek hozzánk a könyvek. Szépirodalmi alkotásokról van szó, kizárólag magyar szerzők műveiről – mondta Petheő Attila, a múzeum vezetője. – Az épületben olvasótermet alakítunk ki, itt helyezzük el a könyveket.” Petheő tájékoztatása szerint egyre több eseménynek szeretnének helyet adni a 2013 augusztusában átadott múzeumban, az állandó kiállítások mellett időszaki tárlatokat rendeznek, rendhagyó történelemórákat tartanak. Február közepéig látható a Nyelvében él a národnostná menšina című vándorkiállítás, amelyet egy Márai-kiállítás követ, márciusban pedig az 1848/49-es szabadságharcról készült tablótárlatot láthatják az érdeklődők.

„A községben sajnos már egy évtizede nincs könyvtár, 2004-ben ugyanis leégett a kultúrház, és a mintegy 4000 kötet nagy része megsemmisült – tudtuk meg Domin Istvántól, Izsa polgármesterétől. – Évente 664 euróért vásárolunk könyveket, így próbáljuk fokozatosan kiépíteni a könyvtári állományt. Az elkövetkező hetekben a Selye János Egyetem Könyvtára munkatársának segítségével katalogizáljuk a meglévő köteteket. A felújított Faluházban, ahová egy éve költözött a községi hivatal, már kialakítottunk egy helyiséget a könyvtár részére is, terveink szerint fél éven belül megnyitjuk. Úgy érzem, a lakosok körében van igény a könyvtárra, többször megszólítanak, és a nyitás ideje iránt érdeklődnek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?