Az idei nyár hőmérsékleti szempontból erősen átlagon felüli volt

hoseg k kanikula k

Az idei nyár hőmérsékleti szempontból erősen átlagon felüli volt. A meteorológiai mérések kezdete óta ez volt körülbelül a tizedik legmelegebb nyár a területünkön. Régebben nem voltak ilyen meleg nyarak, mindegyik ebben az évszázadban fordult elő. Ezt Pavel Matejovič klimatológus közölte a TASR-rel.

„Az idei nyár különlegessége volt az is, hogy a legnagyobb hőhullám augusztus második felében érkezett meg. Korábban a hónap második felében már elkezdett lehűlni az idő, mivel lerövidültek a nappalok, és meghosszabbodtak az éjszakák. Most ez fordítva történt. Közben megszokottak voltak a trópusi éjszakák, amikor a hőmérséklet nem csökkent 20 fok alá” – mondta Matejovič.

Az idei nyár további jellegzetessége volt a fülledt idő. Ez a meleg, nedves levegőnek volt köszönhető, amely délnyugat felől áramlott az ország területére. A klimatológus elmondása szerint az óceánok felszínén rekordmeleg volt a víz, ezért sok víz párolgott el belőlük. „A megnövekedett páratartalom okozta többek között az intenzív viharokat, amelyeket özönvízszerű esőzések, erős szél és jégeső követett” – magyarázta.

Matejovič szerint a felmelegedés egyre dinamikusabban zajlik, és folyamatosan gyorsul. Ezt az ún. pozitív visszacsatolások is gyorsíthatják. Ez főleg a párát érinti, amely tovább emelheti a globális hőmérsékletet. „A levegő magasabb páratartalma azonban más szélsőséges időjárási jelenségeket is okoz, főleg intenzív viharokat, és más, velük kapcsolatos veszélyes légköri jelenségeket. Mindezt az idei nyár időjárása is megerősítette” – állapította meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?