Az Év Vállalkozói: Francisti Tamás és Keszeli Ákos

Év vállalkozója
Komárom |

Másodszor hirdette meg az Év Vállalkozója versenyt a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége; a döntőt a hétvégén tartották Komáromban.

„Az első évfolyam tapasztalatai alapján idén már két kategóriát hirdettünk, a kezdőt, ahová a legfeljebb két pénzügyi évet maguk mögött tudó vállalkozók jelentkezhettek és a haladót – mondta lapunknak Iván Tamás, a szövetség elnöke. – Közel 50 jelentkező volt, közülük kategóriánként 5-5 jutott a döntőbe. Nagyon különböző területekről érkeztek a versenyzők, van köztük fogorvos, csoki- és sajtkészítő, gázszerelő, építész és számítástechnikai vállalkozás is, helyileg pedig gyakorlatilag egész Dél-Szlovákiát lefedték.” A három évvel ezelőtt alakult Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének egyik célja, hogy saját vállalkozás indítására ösztönözze a fiatalokat, a haladókat motiválja, továbbképzési lehetőséget kínáljon számukra, segítse őket kapcsolati rendszerük kiépítésében, tájékoztassa őket a pályázati kiírásokról. Elindították a mentorprogramot, tagjaiknak VIP kártyacsomagot kínálnak, üzleti reggeliket szerveznek. Tavaly megrendezték az 1. Felvidéki Junior Expót, aminek idén is lesz folytatása.

Ma már közel 450 tagjuk van.

A szombati döntő megnyitóján Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője – a zsűri tagja – azokról a támogatásokról szólt, amit az elmúlt években a magyar kormány nyújtott a határon túli vállalkozóknak, családoknak, oktatási intézményeknek. Keszegh Béla, Komárom polgármestere pedig köszöntőjében arra mutatott rá, hogy

annak a kisebbségnek, közösségnek van igazán ereje, az tudja érvényesíteni jogait, ápolni kultúráját, amelyik gazdasági erőt is képvisel.

Az egyetemi tanárokból, vállalatvezetőkből áll zsűri a kezdők kategóriájában az alábbi sorrendet határozta meg: 1. Francisti Tamás (Cheesio Kft. – Alsószeli), 2. Bott Gergely (Studio Art Now – Dunaszerdahely) és 3. Viola Melinda és Tibor (Violinda – Párkány). A haladók kategóriájában Keszeli Ákos (ATECH.NET Kft. – Gúta) lett az első, megelőzve Kusza Csabát (Fabrika SK Kft. – Rimaszombat) és Papp Vargha Katalint (CHOCOMAZE – Komárom). Egy különdíjat is kiosztott a zsűri, mégpedig Az év kétnyelvű vállalkozója különdíjat, amit Keszeli Ákos és vállalkozása érdemelt ki. Kategóriánként a győztek 1000-1000 euró értékű PR mediális megjelenést kap, az első három helyezett VIP-kártyát és a szövetség kiemelt rendezvényein való díjtalan részvételt nyert. Ezenkívül valamennyi döntős a mentorprogramban részesül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?