Négyen neveztek a ver-senybe, a nagymegyeri iskolások és a szeredi óvodások szülői szövet-sége a harmadik helyet szerezte meg.NagyszombatHatodik alkalommal hirdette meg Nagyszombat megye Az év ökocselekedete versenyt.A megye a kezdeményezéssel a környezetvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.
Az év ökocselekedete
Négyen neveztek a ver-senybe, a nagymegyeri iskolások és a szeredi óvodások szülői szövet-sége a harmadik helyet szerezte meg.
Nagyszombat
Hatodik alkalommal hirdette meg Nagyszombat megye Az év ökocselekedete versenyt.
A megye a kezdeményezéssel a környezetvédelemre szeretné felhívni a figyelmet. Olyan iskolák, óvodák, iskolai csoportok, önkormányzatok és polgári társulások projektjeit várták, amelyek a környezet védelmére, megtisztítására irányultak. A bizottság több szempont alapján értékelt, figyelembe vették, hogy a kezdeményezésbe mennyien kapcsolódtak be, értékelték annak környezetvédelmi jelentőségét, az oktatási és fejlesztési szempontjait. Az előző évekkel ellentétben idén csak négyen neveztek a versenybe. Első helyen a galgóci (Hlohovec) önkéntesek végeztek, akik rendszeresen megtisztítják a városukat a szeméttől. 2016-ban 77 rendezvényük volt, összesen négyszáz zsák és kilenc konténer szemetet gyűjtöttek. A második helyet az alsódiósi (Dolné Orešany) alapiskolások és óvodások szerezték meg, akik az iskola közelében folyó patakot tisztították meg. A harmadik helyet a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és a szeredi óvoda szülői szövetsége érte el. Ők főleg az oktatás és a képzés területén alkottak nagyot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.