„Összekötik a bevásárlást a szavazással”

2
Máriavölgy |

A szavazóhelyiségek megnyitását követően a Pozsony melletti Máriavölgyön megkezdték a szavazást a választók az elnökválasztás második fordulójában. 

Előzetes felmérések alapján, a helyi szavazáson ugyanolyan nagy lesz az érdeklődés a településen, mint az első fordulóban, az egyik legmagasabb volt itt a részvételi arány a pozsonyi régióra nézve.

Darina Šabíková, a két máriavölgyi választási körzet egyik bizottságának elnöke úgy véli, hogy az első nagy választói beáramlásra a délelőtt folyamán lehet számítani. 

„Arra számítok, hogy olyan lesz, mint az első fordulóban, amikor sokan összekötik a szombati bevásárlást vagy a piac látogatását azzal, hogy megállnak szavazni” 

– mondta a hírügynökségnek. 

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?