Az első Pajtafeszt Nagymegyeren (VIDEÓ és KÉPEK)

A pajtát önerőből építette a néptáncegyüttes és négy év alatt készült el (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

Megrendezték az első nagymegyeri pajtafesztet, ami a helyi néptánctábor méltó megkoronázásként több száz embert vonzott a most készülő, új közösségi ház, a Folkcentrum udvarán felállított pajtaszínpadhoz.

A nagymegyeri táncegyüttesek saját készítésű pajtájukkal bekerültek a legnagynevűbb pajták közé, büszkék arra, hogy már így is számon tartják őket.

„Idén most először rendeztük meg a Pajtafesztet Nagymegyeren. Négy évig építettük a táncegyüttessel a pajtaszínpadot, amit mostanra sikerült olyan formára hozni, hogy egész héten gyerektábort tartottunk benne, sőt, a hét elején volt egy népzene oktatásunk is a Pósfa zenekarral”

– mondta el Szabó Kamilla, a Megyer Néptáncegyüttes tagja, a rendezvény főszervezője. A pajtát közös erővel építette fel a Megyer Táncegyüttes. Minden egyes részmunkát, az ásástól, az ültetésen és térkövezésen keresztül, egészen a festésig maguk a tagok végezték. A beruházás önerőből valósult meg, kisebb-nagyobb felajánlásokkal az együttes számára. A Pajtafeszt volt a legelső nagyszabású rendezvény itt. A hét folyamán zajló napközis táborba főleg a kisebb gyerekeket szerették volna bevonni, a tíz éves korosztályt, hogy bemutassák nekik a magyar néptánc szépségét. A táncon kívül volt még kézműveskedés, testmozgás, különféle játékok is, meglátogatták a nagymegyeri tájházat és a Kuttyomfitty Társulatot is vendégül látták.

A Pajtafeszt szervezéséből szinte az összes tag, közel száz táncos vette ki a részét.

„A táncegyüttesből mindenki segített. Akár a helyszín létrehozásánál, akár a fesztivál szervezésében vagy táborban való segédkezésben, mindenki hozzájárult. Nélkülük, illetve a szülők nélkül ezt nem tudtuk volna megvalósítani”

– mondta el Szabó Kamilla. A rendezvény a Hagyományok Háza, a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében, Nagyszombat megye, a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Nagymegyer város önkormányzatának támogatásával.

„Fontos számunkra a helyi kézművesek és vállalkozások támogatása, több standnál is kézzel készült ékszerekkel, finom borokkal és pálinkákkal, valamint ízletes ételekkel vártuk a közönséget. Szerettünk volna egy szép lezárást a hétnek. A táborban résztvevő gyerek is lelkesen készültek a fesztiválra. A helyszín körülbelül 500 befogadására alkalmas, de nagy meglepetésünkre a vártnál sokkal többen eljöttek. Voltak olyan pillanatok, amikor nagy örömünkre alig lehetett mozdulni a pajta környékén, igazi vásáros hangulat alakult ki. Szerencsére nem csak a koncertre látogatott el sok érdeklődő, hanem a lendület az esemény végéig kitartott és tele volt a pajta egészen a táncház végéig, ameddig a zenekar húzta”

– jegyezte meg a táncos, majd hozzátette, hogy a táborszervezéssel és a pajtafeszttel szeretnének hagyományt teremteni a városban.

Több százan fordultak meg a rendezvényen (A szerző felvétele)

A hivatalos program délután 3 órakor indult, a néptáncosok kisvonaton utazva, hangosan énekelve járták be Nagymegyer utcáit, táncoltak a helyi termálfürdő előtt, majd a kisvonattal haladva tovább megálltak a katolikus templomnál, ahol ugyancsak táncoltak egy keveset. A rendezvény szlovák nyelvű plakátját már korábban elhelyezték a fürdőnél, így a turistákat sem érte meglepetésként a néptáncos fergeteg. A délutáni gála 5 órakor kezdődött a pajtaszínpadon, ahol a Pósfa zenekar kíséretében fellépett a Csallóközi Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportja, a Megyer Táncegyüttes és a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes. Este 8 órától pedig a Szalonna és bandája zenélt, majd fél 10-túl a Pósfa zenekar várta táncházzal a késő estig mulatókat.

Csallóközi ízekkel várták a közönséget (A szerző felvétele)

A fesztivál teljes időtartama alatt kézműves foglalkozásokkal, népi fajátékokkal és fotósarokkal várták a látogatókat.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?