Az egyik tátrai szavazóhelyiség egy szanatórium mozitermében található

államfőválasztás 2024
Magas-Tátra |

A Magas-Tátrában az egyik szavazóhelyiség a Dr. Guhra szanatóriumban (Tátraszéplak/Tatranská Polianka) található, a választási bizottság számára pedig a moziteremben biztosítottak helyet. Jana Blahová, a TASR-nek elmondta, hogy a szanatórium betegei, valamint a turisták és a helyi lakosok már reggel óta érkeznek szavazni. 

„A 2. számú választókörzetünkben 205 regisztrált választópolgárunk van. Az első fordulóban a helyiek választási részvételi aránya 53 százalék volt, összességében pedig 66 százalékot értünk el. A két körzet lakosain kívül a szanatórium betegei is szavaztak” 

– mondta Blahová.

Kovalčíková Eleonóra, a szanatórium igazgatója hozzátette, hogy ez a szavazóhelyiség már évek óta szolgálja a választókat. 

„Maga az épület több szakaszban épült, a legrégebbi 1907-ből származik, majd további részeket építettek hozzá, amelyek most egy komplexumot alkotnak. A moziterem a középső részben található, az 1920-as években épült és beteggyűlésekre, orvosi szemináriumokra és kongresszusokra használták, ma is erre a célra használják” 

– magyarázta az igazgató. 

A szanatóriumnak mintegy 90 betege van, és néhányan közülük éltek a lehetőséggel, hogy lakóhelyükön kívül is szavazzanak. A szavazók között turisták is voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?