Az egyik iskolában pervitin, a másikban Semtex

Nyitra. Nika, a németjuhász szuka pervitint talált az egyik gimnázium alagsori öltözőjében, a Maco névre hallgató „kollégája” pedig egy szakközépiskola osztálytermében talált semtexet. A kábítószer és a robbanóanyag is valódi volt, de szerencsére csak rendőri bemutatóról volt szó.

Nyitra. Nika, a németjuhász szuka pervitint talált az egyik gimnázium alagsori öltözőjében, a Maco névre hallgató „kollégája” pedig egy szakközépiskola osztálytermében talált semtexet. A kábítószer és a robbanóanyag is valódi volt, de szerencsére csak rendőri bemutatóról volt szó.

A semtexet Maco gazdája rejtette el az egyik diák táskájába, a kábítószer pedig Nika gazdájától került az öltözőben lógó orkánkabátok egyikének zsebébe. Mindez nemrég, a nyitrai kerületi rendőrkapitányság és a járási kapitányság által szervezett drogmegelőző akció során történt, népes újságírócsapat szeme láttára. Az akció célja a rendőrség drogmegelőző tevékenységének népszerűsítése, és a diákok figyelmének felhívása a drogfüggőség veszélyeire. Nem csupán bemutatóról volt szó, hanem ellenőrzésről is, hiszen mielőtt a rendőrök elrejtették volna a drog- és bombamintáikat, hogy azokon szemléltessék a kutyák képességét, négylábú segítőikkel valóban átkutattak egy-egy osztályt, ellenőrizve, nincs-e ott valóban valami rejtegetnivaló. Sem az Animus Magán Szakközépiskolában, sem a Párovský utcai gimnáziumban nem találtak semmit, és megtudtuk, habár egyik iskolában sem ez az első hasonló akció, eddig még egy diáknál sem találtak tiltott anyagot. Sajnos nem is olyan magától értetődő, hogy egy iskola hasonló „razzia” során tisztán kerüljön ki az ellenőrzésből. Erről a tapasztalt kutyavezetők hosszan tudnának mesélni. Néhány konkrét esetet nekünk is elmondtak. Egy tapolcsányi középiskolában történt, hogy egy hasonló ellenőrzés során a kutya ugatni kezdett az egyik diák táskája mellett. A drogkereső eb ugyanis ugatással és kaparással jelzi, ha talál valamit, ezzel szemben a robbanóanyag-keresésre kiképzett állat hang nélkül lefekszik a bomba mellett, így jelezvén a gazdájának, hogy megtalálta, amit keresett. A „megjelölt“ tapolcsányi diákról azonnal kiderült, nem egyszerű drogos, hanem terjesztő is. „Fél kiló marihuanát, ezen kívül pervitint és hasist is találtunk nála. Az iskolaigazgató asztala tele lett a szerekkel, amikor azokról leltárt készítettünk” – emlékszik vissza az egyik rendőr, Branislav Diďák. Egy komáromi esetet is elmesélt. Ott is az osztályban találtak kábítószert az egyik gyereknél, aki aztán bevallotta, hogy nemcsak azt az adagot birtokolja. „Vallomása alapján a fiúvécében, az egyik vécé tartályában, gumikesztyűbe csomagolva találtuk meg a többi kábítószert” – árulta el a rendőr. Megtudtuk, hogy a robbanószer-kereső Nika is volt már több „éles” iskolai bevetésen, amikor névtelen telefonáló állította, hogy bomba van az épületben. Szerencsére eddig az összes ilyen iskolai riasztás hamisnak bizonyult. Három más esetben azonban valóban talált robbanóanyagot a szolgálati eb. Kétszer gépkocsiban, egyszer pedig egy családi házban. „Egy orvos házában volt a bomba, később kiderült, hogy valójában nem is ő volt a célpont, hanem a szomszédja, a merénylő eltévesztette a házszámot” – árulta el a tapasztalt rendőr.

A mostani bemutató kimondottan a szolgálati ebek munkájáról szólt, de amint azt Bohuslav Sýkorától, a szakközépiskola igazgatójától megtudtuk, az iskolában rendszeresen tartanak a drogmegelőzéssel kapcsolatos felvilágosítást: „Nagyon jó az együttműködésünk a rendőrséggel, előadásokat is szoktunk tartani a drogokról. Be is mutatják az egyes kábítószerfajtákat, hogy hogyan lehet azokat felismerni, és milyen veszélyekkel jár a használatuk. De az ilyen drogkereső bemutatónak is örülök, mint a mostani, mert legalább nyugodtan aludhatunk, tudjuk, hogy a mi iskolánkban nincs ilyen szer.”

Internetes „bombarecept”

Manapság már az interneten is találhat bárki receptet arra, hogyan készíthet bombát. Az egyik okot, hogy ezt miért nem érdemes kipróbálni, a nyitrai rendőrkapitányság szakértője mondta el: „Ez azért is veszélyes dolog, mert robbanóanyag gyártásakor rendkívül pontosan kell dolgozni. Ha például a receptben az van, hogy egy bizonyos keveréket 5-6 percig kell főzni, abból nagyon nagy baj lehet, mert az ilyen anyagoknál a másodpercek is számítanak. Mondjuk, a keverék akkor lesz megfelelő, ha azt 5 perc 23 másodpercig főzik. Ha 5 és fél percig forr az anyag, egészen más tulajdonságokat vesz fel. Előfordult, hogy egy középiskolás diák ilyen, interneten talált recept alapján készített bombát, aztán amikor ki akarta próbálni, korábban robbant, mint kellett volna. A fél karját leszakította.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?