A Tisza-parti település Csemadok-alapszervezete támogatásával működő Arany Tisza Néptánccsoport hagyományőrző és -teremtő szándékkal 2013 szeptemberében alakult Bajzák Mónika tanárnő kezdeményezésére.NagytárkányA csoport vezetője lapunknak elmondta, az említett időpont előtt nem sokkal fejezte be az
Az Arany Tisza lányai
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14569066396579_132.jpeg.webp?itok=HimibQ3e)
A Tisza-parti település Csemadok-alapszervezete támogatásával működő Arany Tisza Néptánccsoport hagyományőrző és -teremtő szándékkal 2013 szeptemberében alakult Bajzák Mónika tanárnő kezdeményezésére.
Nagytárkány
A csoport vezetője lapunknak elmondta, az említett időpont előtt nem sokkal fejezte be az egyetemet Nyitrán – magyar nyelv és matematika szakon –, ahol táncolt egy együttesben. Miután hazatért szülőfalujába, folytatni szerette volna a néptáncot. A tervek megvalósításához hasonló érdeklődésű fiatalokat keresett, és a csoport hamarosan készen állt az első próbákra. A legfiatalabb tag tizenhét éves volt, a legidősebb nem sokkal több harmincnál. Az már a kezdetekkor gondot jelentett, hogy az érdeklődők kizárólag nők voltak, a megszólított fiúk és férfiak nem álltak kötélnek. Szerencsére, ahogy a csoportvezető fogalmazott, a karikázót nők táncolhatják, egy csapásra eldőlt hát, milyen repertoárral állnak színpadra. Mivel népi zenekar sem volt a környéken, mely kísérte volna őket, az előadás módja is adott lett – a csoport tagjai énekelnek a színpadon, erre táncolnak. Azt talán már mondani sem kell, hogy a koreográfusok sem tolongtak a megalakuláskor, a csoportvezető által ismert magyarbődit kezdték gyakorolni, a tardonai lépéseit meg egy internetes oldalról lesték el. Ezután egy ideig a szomszédos Bélyből Turcsányi Dániel, majd az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesben tevékenykedő Lipták Zsuzsa segítette a szakmai munkát, mostanság a Petőfi Sándor Program keretében az Ung-vidéken dolgozó, Magyarországról érkezett Veres Annamária tanít sárközi táncokat a lányoknak. A csoport első fellépése Nagytárkányban volt, ez után számos magyarországi és régióbeli településen is színpadra állhattak.
Tavaly szeptemberben újabb nehézséggel kellett szembesülniük. Mivel Bajzák Mónika a környéken nem talált munkát, egy magyarországi iskolában kellett állást vállalnia. Próbákat ennek ellenére hetente tartanak úgy, hogy a csoportvezető autóba ül hétvégenként – illetve néha hét közben is –, és két órát vezet, hogy foglalkozhasson a táncosaival. Közben időnként táncházat is szervez a faluban, és arra is jut idő, hogy szakmai továbbképzésre jelentkezzen – ugyancsak Magyarországon. Szerencsére a nagytárkányi és a kistárkányi polgármester is segíti a csoport működését, például a fellépőruhák költségeinek egy részét a két falu önkormányzatának támogatásával, valamint egy jótékonysági bál bevételéből fedezték.
Legközelebb a Szepsi Asszonykórust mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.