Pozsony. Csaknem 2,7 tonna veszélyes, lejárt szavatosságú növényvédő szert és szennyezett földet vittek el speciális hordókban a Greenpeace aktivistái az egykori ipolybéli földműves-szövetkezet raktárából – tájékoztatták az Új Szót a civil szervezet képviselői.
„Az a véleményem, mint a Greenpeace-nek”
„Pontosan az a véleményem, mint a Greenpeace-nek” – reagált érdeklődésünkre Miklós László környezetvédelmi miniszter. Hojsík szerint a kormány számára a lakosság védelme prioritás lehetne. „Tudatosítjuk, hogy pillanatnyilag a költségvetésben nincs tízmilliárd korona az összes ilyen időzített bomba hatástalanítására, ám az illetékes szervek legalább nyilvántartásba vehetnék a problémás területeket, főleg azokat, ahol haladéktalanul közbe kellene lépnie az államnak” – szögezte le az aktivista.
Miklós állítja: öt éve téma a felhalmozódott veszélyes hulladékok eltávolítása, e célból évente követel pénzt a költségvetésből, hiába. „Még akkor sem kaptam meg a kért összeget, amikor kormányhatározatban fektettük le, hogy a gázművek magánosításából származó bevételből valamicskét e célból a környezetvédelmi tárcának utalnak át. Csak a feltérképezett területeken legalább kilencezer régi lerakat van, és sok esetben nem is sejtjük, milyen veszélyes anyagok lehetnek ott. Az Ipoly mentét már átfésülték, azaz pontosan tudjuk, hol vannak az ipolybélihez hasonló egykori szövetkezeti raktárak. Legszívesebben azonnal felszámolnám mindet, de nincs miből” – részletezte a tárcavezető. Hozzátette: néhol azt is tudják, ki a felelős a lerakatért, honnan származnak a hulladékok, s a szennyezést előidéző személynek kötelességük lenne eltávolítani azt. „Általában az egykori szövetkezetek voltak a lerakatok tulajdonosai. A magánosítás során az új tulajdonosra átruházódott a felelősség is, ám az új szövetkezetek is már többször tönkrementek, számos helyen a sokadik tulajdonosról van szó, akik már nem hajlandók vállalni a felelősséget az egykori lerakatokért” – magyarázta a miniszter. Megoldást jelenthetne a két éve készülő, a környezetszennyezésről szóló törvény, ám elfogadásához hiányzik a politikai akarat. „Az egyes tárcáknak nem nagyon tetszik az általam szorgalmazott tervezet, mely éppen a felelősség megítélésével és a hulladékok eltávolításának a költségeivel foglalkozna. Csakhogy a felelősséget egyik kollégám sem akarja vállalni, e célra senki nem akar áldozni” – nyilatkozta lapunknak Miklós László. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.