MARSOVSZKY MIKLÓSKassa.
Átszervezték a kassai munkahivatalt
MARSOVSZKY MIKLÓS
Kassa. Átalakították a Kassai Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal szervezeti struktúráját, az intézkedéstől átláthatóságot, hatékonyságot és megtakarítást remél a hivatal igazgatói posztját öt hónapja betöltő Margita Adamčíková.
A hivatal mostantól a kassai lakosoknak (Kassa I, II, III, IV) a Poprád utcai kirendeltségén (Popradská 74.) nyújt állásközvetítői és információs-tanácsadói szolgáltatásokat, a szociális és családügyi területet érintő hivatalos teendőket pedig a Žižka utcai kirendeltségen (Žižková 21.) intézik. A Kassa-vidéki járásbeli lakosok mindezt a vasútállomásnál található épületben (Staničné námestie 9.) tehetik meg. A Szepsiben és környékén élőket továbbra is a szepsi kirendeltségen (Čsl. armády 13.) várják. Az Adler utcai irodát bezárták, ami a évi 42 ezer euró megtakarítást jelenthet.
Mostantól biztonsági szolgálat ügyel a rendre a hivatalokban, ugyanis az igazgatónő elmondása szerint sok ügyfél ideges, előfordul, hogy ittas, tettlegességre is sor került már. Mint mondta, a vezetői posztokon szakértőket szeretne látni, ezért hamarosan pályázatot hirdetnek, a jelenlegi vezetőknek is pályázniuk kell, ha meg akarják tartani pozíciójukat. A Kassai Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalnak 459 alkalmazottja van. Jelenleg 25 613 állástalant regisztrálnak, ami 14,32 százalékos munkanélküliséget jelent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.