Átlagos a részvételi arány a Galántai járás egyik legnagyobb és legkisebb településén

nádszeg választás

Nádszegen a szavazásra jogosult lakosság nagyjából 20 százaléka járult az urnákhoz a délelőtt folyamán, Alsóhatárban 25 százalékos a részvételi arány koradélután.

A Galántai járás legnagyobb településeihez tartozó Nádszegen több mint 3000 szavazásra jogosult lakos él. A három szavazókörzet egyikét az alapiskola épületében alakították ki. Az ottani választási bizottság tagjai, akik több alkalommal voltak már bizottsági tagok, elmondták, folyamatosan érkeznek a választók. Délelőtt 10 óra körül voltak a legtöbben, majd délután a mise után várható nagyobb tömeg az eddigi tapasztalatok alapján. A 20 százalékos részvételi arány átlagosnak mondható a nagyközségben. Egyaránt jönnek idősebbek és fiatalabbak is. A választási helyiségbe érkezők közül néhányan hajlandóak válaszolni az újságírói kérdésre. Általában mindenki úgy véli, állampolgársági kötelessége elmenni választani. Van, aki úgy fogalmaz, megérett az idő a változásra, ezért tartja fontosnak, hogy leadja szavazatát, illetve azért is, hogy annak a pártnak a képviselői kerüljenek be a parlamentbe, amelyiket ő szeretné. 

Alsóhatárban a szavazásra jogosult lakosság nagyjából egynegyede élt a szavazati jogával eddig. A választási bizottság tagjai szerint már most többen voltak, mint a legutóbbi parlamenti választáson. Szintén délelőtt 10 óra körül volt a legnagyobb a választási kedv, majd sötétedés után, amikor az emberek elvégzik a ház körüli munkákat, számítanak nagyobb tömegre. Az éppen választani érkezők egyike elmondta, nem minden parlamenti választáson vett részt, de a mostanit fontosnak tartja, mert úgy véli, változásra van szükség az országban és magyar párt kell a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?