Átfogó rendezés nélkül

Léva. November 18-án a Reviczky Házban tartott előadást Kisebbségpolitika és a kisebbségek helyzete Szlovákiában címmel A. Nagy László, az MKP parlamenti képviselője.

A szervező – a magyar párt helyi alapszervezete – nevében az est házigazdája, Daru László köszöntötte a vendéget. „A Független Magyar Kezdeményezés – mint az 1945 utáni első magyar párt – már harmadik dokumentumában az általános célokon túl a nemzetiségek egyenjogúságáról is szólt – kezdte előadását A. Nagy. – A második demokratikus fordulat óta, amióta az MKP kormányon van, sok pozitív eredmény született, de az ügy átfogó, nem elméleti szintű rendezése nem történt meg.”

Az előadó szerint Szlovákiában érdekes helyzet állt elő: a magyar közösség helyzete a gyakorlatban jobb, mint a jogállása. Mivel az MKP-re szükség van a kormánytöbbséghez, „féke” azoknak a törekvéseknek, amelyek a magyarság ellen irányulnának. Ám mihelyt „helyettesíthető” lesz, változás várható. „A szó jó értelmében törekszünk a kisebbségi protekcionizmusra, ami jelenthet kedvezést, de legalábbis a többségi nemzettel egyenrangú körülmények biztosítását” – fogalmazott a politikus. Később hozzátette: „Ez regionális politikai protekcionalizmust is jelent, s itt nem lehet elválasztani a félmilliós magyarságtól a velük együtt élő, mintegy háromnegyed millió szlovákot.”

Az Európai Unió A. Nagy szerint új helyzetet teremt, bár nincs saját kisebbségpolitikája. Csak ajánlásokat fogalmaz meg, s ilyen ajánlásnak köszönhető az ötéves huzavona után megszülető diszkriminációellenes törvény. E jogszabály révén – véli az MKP képviselője – „a külső körülmények megváltozásának nyomására és a belső fejlődés logikájából következően is stabil helyzet alkulhat ki Szlovákiában”. Ehhez viszont az szükséges, hogy a magyar párt jó választási szerepléssel és megfelelő partnerekkel megőrizze hatalmi helyzetét.

Kérdésre válaszolva A. Nagy a magyar kisebbség tíz év alatti 57 ezres fogyásának okát is kereste. Megállapította, „ez nem az úgynevezett erőszakos asszimiláció következménye”. Már 15 éve minden hatodik magyar vegyes házasságban élt, s ez a szám csak nőhetett. A kettős állampolgárságról az a véleménye, hogy Szerbia–Montenegróban, Ukrajnában és – várhatóan 2007-ig –Romániában is egzisztenciális kérdés, míg a többi országban – így például Szlovákiában is – inkább érzelmi, s gyakorlati változásokat nem hoz majd.

Szó esett még a magyar többségű Nyitra megyei közgyűlésben kialakult helyzetről. „Ebben az esetben a magyar többségnek kellene toleránsnak lennie a szlovák kisebbséggel szemben, mert ha erre nem vagyunk képesek, mit várunk el azokban a megyékben, ahol a magyarok képviselete legfeljebb 30 százalék” – vélekedett A. Nagy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?