Átfogó hulladékgazdálkodási koncepciót sürgetnek Gútán

Nem jutottak dűlőre a szemétdíj emelésének kérdésében a gútai képviselők.GútaHeves vitát váltott ki a legutóbbi testületi ülésen a jövő évre vonatkozó hulladékdíj kérdése.

Nem jutottak dűlőre a szemétdíj emelésének kérdésében a gútai képviselők.

Gúta

Heves vitát váltott ki a legutóbbi testületi ülésen a jövő évre vonatkozó hulladékdíj kérdése. Végül sem a díj emelésére vonatkozó javaslat, sem a hivatal által beterjesztett általános érvényű rendelet – ami a jelenleg érvényben lévő 17,60 eurós összeggel számolt – nem kapott elegendő támogatást a képviselők részéről. A téma az idei utolsó, december 14-i testületi ülésen újra napirendre kerül.

Lengyel István (független), a pénzügyi bizottság elnöke rámutatott, egyre növekszik a deficit a hulladékgazdálkodásra fordított kiadás és a hulladékdíjból származó bevétel között: tavaly 90 ezer, idén 110 ezer, jövőre pedig már 160 ezer euró deficit várható. Ezt a hiányt pedig a városnak egyéb bevételekből kell fedeznie, vagyis kevesebb jut például járdák javítására, szociális, kulturális és más célokra. Árgyusi Imre (Függetlenek Frakciója), a környezetvédelmi bizottság elnöke egyetértett ezzel, és mindketten javasolták, hogy személyenként 1,92 euróval, azaz 19,52 euróra emelkedjen a szemétdíj összege. Ez plusz 20 ezer euró bevételt jelentett volna a városnak. Gőgh Mihály, az MKP frakcióvezetője szerint a közel 11 százalékos emelés valószínűleg elfogadható a lakosság többsége részére, ráadásul 70-ről 62 évre csökkentik azt a korhatárt, amikor 50 százalékos díjkedvezményt kaphat egy polgár. A kérdésről nem alakult ki egységes álláspont még az MKP-frakción belül sem; Horváth Árpád (MKP) polgármester sem javasolta az emelést.

Egyöntetűen ellene szavazott a Fiatal Független Képviselők Frakciója (FFKF), valamint a Függetlenek Frakciójának három tagja is. Forró Tibor, az FFKF vezetője azzal érvelt, hogy nem tartják időszerűnek az emelést, ami ráadásul nem oldaná meg a hulladékgazdálkodással kapcsolatos problémát. Érvelése szerint egyrészt meg kellene várni, miként módosul a hulladékosztályozásra vonatkozó törvény – jelenleg ugyanis ráfizetéses az önkormányzatok számára a szelektálás, de a novellizáció remélhetőleg változást hoz ezen a téren. Másrészt folytatni kellene a tárgyalásokat a negyedi szemétteleppel az árcsökkentésről. A hulladékgazdálkodás terén jövőre várható hiány ugyanis nagyrészt abból adódik, hogy januártól a városból már nem az olcsóbb ekeli telepre szállítják a szemetet, mivel az bezár. A negyedi telepen viszont – aminek egyébként Gúta is résztulajdonosa – drágábban tudják elhelyezni a szemetet.

Abban ugyanakkor valamennyi képviselő egyetértett, hogy komplexebb módon kell kezelni a hulladékgazdálkodás kérdését, hiszen a díjemeléssel csupán a veszteség egy részét lehet kompenzálni. A testület három héttel ezelőtt már megbízta a hivatalt egy erre irányuló átfogó anyag kidolgozásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?