Átadták Magyarország új kassai főkonzulátusát

magyar zászló

Szerdán Kassán ünnepélyesen átadták az új magyar főkonzulátus épületét a felújított Csáky-Dessewffy-palotában, a Fő utcán. A városközpontban levő épület nemzeti kulturális műemlék, 2021 óta a magyar állam tulajdona. Jaroslav Polaček főpolgármester a város egyik legjelentősebb történelmi épületének nevezte a palotát.

Egy ideig a szlovák Alkotmánybíróság székhelye is volt az épület, legutóbb könyvesbolt működött benne. A magyar főkonzulátus pedig 23 éven át a premontrei rendház Fő utcai épületében működött, bérelt helyiségekben.

A felújítás körülbelül másfél évig tartott, augusztus végén költözött be a konzulátus. Az épület 78 százalékát újították fel, a bérleti szerződéseket azoknak a helyiségeknek a bérlőivel bontották fel, amelyekre szüksége van a konzulátusnak. „Ahol csak lehetett, megőriztük az épület történelmi jellegét. Ugyanakkor meg kell felelnünk a kor elvárásainak is, és megfelelő szintű szolgáltatást nyújtani a hozzánk fordulóknak, és ez sikerült is” – jelentette ki a TASR-nek Hetey Ágota kassai magyar főkonzul.

A konzulátus alkalmazottainak létszáma nem változott, de a jövőben bővíteni szeretné szolgáltatásait, és hozzájárulni a Magyarországról alkotott jobb kép kialakításához. „A főkonzulátus arra törekszik, hogy minél közelebbi kétoldalú kapcsolatokat alakítson ki minden szinten” – tette hozzá Hetey Ágota.

A kassai főkonzulátus tavaly 1200 bajba jutott magyar állampolgárnak nyújtott segítséget.

Az átadáson részt vett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, emlékeztetett, hogy Szlovákia és Magyarország számos területen kötődik egymáshoz. „Ma már arról beszélhetünk, hogy mi köt össze minket, és nem arról, hogy mi választ el” – emelte ki Szijjártó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?