Átadták Komárom városának díjait

komárom
Komárom |

A Polgármesteri és Pro Urbe díjakat, valamint a díszpolgári címeket a Komáromi Napokon adták át a Tiszti Pavilon dísztermében.

Miután csillapodott a járvány, már csaknem a szokásos körülmények között zajlott a díjátadó a patinás 19. századi épület dísztermében. Az egybegyűlteket köszöntve Keszegh Béla (független) polgármester kiemelte, a díjazottak sora jól mutatja Komárom sokszínűségét, valamint azt is, mennyi minden történik ebben a városban. „Több olyan személyt díjazunk, akik az élet különböző területein álltak helyt. Nők és férfiak, szépkorúak és fiatalok, főszereplők és csapatjátékosok” – hangsúlyozta.

Komárom városának díszpolgári címét ezúttal a főleg Čekuként ismert Rudolf Čerňanský kapta. Láthatóan meghatotta őt az elismerés, amelyben jelentős zenei tevékenységéért és Komárom város jó hírnevének öregbítéséért részesült.

A Pro Urbe díjat Horváth Györgynek posztumusz módon ítélték meg, alkotmánybíróként az igazságszolgáltatásban kifejtett jelentős munkásságáért és ugyancsak a város jó hírnevének öregbítéséért. A díjat lánya, Koczkás Andrea vette át. A második kitüntetést Korpás Éva kapta kimagasló művészeti tevékenységéért és a népzenei hagyományok ápolásáért.

Az egyik Polgármesteri díj odaítélésekor is egy már elhunyt személy életútja előtt tisztelgett a városvezetés. Tarics Lőrincz Margitot, a komáromi színház alapító tagjaként a közönség odaadó, sokéves szolgálatáért tüntették ki. Három magánszemély és egy szervezet kapott még elismerést. Galo Vilmos a komáromi közösségért kifejtett helytörténeti tevékenységéért, Helena Greisingerová az egészségügyben végzett sokéves odaadó munkájáért, Szilva József pedig a pedagógusi pályán és a művészeti életben kifejtett széleskörű sikeres tevékenységéért kapta meg a Polgármesteri díjat – amelyet a Szlovák Horgászszövetség Komáromi Városi Szervezete is elnyert a szervezett városi horgászat indulásának 100. évfordulója alkalmából és a sokéves aktív tevékenységükért.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?