Peter Žiga környezetvédelmi miniszter jelenlétében adták át tegnap Komáromban azt az árvízvédelmi beruházást, amely során korszerűsítették, újakra cserélték az árvízvédelmi falak nyílászáróit és a küszöböket.KomáromA beruházás értéke 565 ezer euró volt, ebből 537 ezret uniós forrásból teremtett elő
Átadták az új árvízvédelmi elemeket
Peter Žiga környezetvédelmi miniszter jelenlétében adták át tegnap Komáromban azt az árvízvédelmi beruházást, amely során korszerűsítették, újakra cserélték az árvízvédelmi falak nyílászáróit és a küszöböket.
Komárom
A beruházás értéke 565 ezer euró volt, ebből 537 ezret uniós forrásból teremtett elő a tárca. A várost védő falon 18 nyílás található, amelyeket magas vízálláskor mobil elemekkel zárnak el. A régi kapuk viszont már elhasználódtak, nem zártak megfelelően, nem töltötték be maradéktalanul funkciójukat, ami a 2013-as árvíz során is megmutatkozott. Akkor – civilek, katonák, rendőrök és vízügyi szakemberek közreműködésével – mintegy 20 ezer homokzsákkal kellett megerősíteni a záróelemeket, hogy megakadályozzák a víz beömlését a város területére.
A most átadott zárószerkezetek alumíniumból készültek, egyszerűen össze lehet szerelni őket, 20 vízügyi dolgozó egy nap alatt képes lezárni a 18 nyílást. Ilyen alumíniumelemeket használtak a 2013-as árvízkor Párkányban és Pozsonyban, és beváltak. A miniszter szavai szerint a tárca prioritásként kezeli az egész árvízvédelmi fal rekonstrukcióját Komáromban, remélhetőleg arra a beruházásra is mielőbb sor kerül. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.