Tizedik alkalommal adták át a Gyermekeinkért és Iskolánkért Polgári Társulás Gyermekmosoly díját.PárkányA díjat a párkányi Ady Endre Alapiskola olyan kilencedikes diákja kaphatja, aki kiváló magaviselete és tanulmányi eredményei mellett kimagasló eredményeket ért el különféle versenyeken, és aktívan
Átadták a Gyermekmosoly díjat
Tizedik alkalommal adták át a Gyermekeinkért és Iskolánkért Polgári Társulás Gyermekmosoly díját.
Párkány
A díjat a párkányi Ady Endre Alapiskola olyan kilencedikes diákja kaphatja, aki kiváló magaviselete és tanulmányi eredményei mellett kimagasló eredményeket ért el különféle versenyeken, és aktívan részt vett az iskolán kívüli rendezvényeknek is.
Az idei díjazottat kilenc jelöltből választotta ki a társulás kuratóriuma. A jelöltek listáját a kilencedik évfolyamban tanító pedagógusok javaslatai alapján az osztályfőnökök állítják össze. Évente legfeljebb két diák kaphatja meg a díjat. Az emlékplakettből, oklevélből és 100 euró pénzjutalomból álló díjat gálaműsoron adják át.
Idén Vincze Melinda Erzsébet vehette át a kitüntetést, aki a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos elődöntőjén ezüstsávos minősítést, a Bendegúz nemzetközi anyanyelvi vetélkedő megyei fordulóján 2. helyezést, a matematikaolimpia járási fordulóján 2. helyezést ért el, és sikeres megoldó volt a földrajzolimpia járási fordulóján is. (guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.