Átadták a felújított tűzoltószertárt (VIDEÓ)

A felújítás teljes összköltsége csaknem 100 000 euró volt (A szerző felvétele)
Egyházkarcsa |

Több ütemben zajló felújítási munkasorozatot követően átadták az egyházkarcsai önkéntes tűzoltók új szertárát, majd meg is áldották az épületet.

A szomszédos községek önkéntes tűzoltói, hivatásos tűzoltók, rokonok, jelenlegi és volt kollégák, valamint családjaik és szépkorú, volt önkéntesek gyűltek össze Egyházkarcsán, a szertár előtti újonnan aszfaltozott téren, hogy tanúi lehessenek a hivatalos átadási ünnepségnek. A helyi szervezet és a községi hivatal az 1960-as évek vége óta egészen a 2000-es évekig ebben az épületben működött. Miután megépült a faluház és a hivatal átköltözött, kizárólag az önkéntes tűzoltóké lett.

"Az épület három szakaszban került felújításra, először egy benti rekonstrukcióval, majd egy hozzáépítéssel gazdagodott. Ezek a munkálatok állami támogatásból valósultak meg a belügyminisztérium jóvoltából, 50 000 euró értékben. Tavaly pedig sikerült megvalósítani az épület külső felújítását, az ablak és garázsajtó cseréket, valamint a külső hőszigetelést, ezeket már saját anyagi forrásból, összesen 46 000 euró értékben. A héten leaszfaltoztuk az épület előtti parkolót, ezzel is még impozánsabbá téve az tűzoltószertárt”

– mondta el Mórocz Péter, Egyházkarcsa polgármestere köszöntő beszédében.

„A mai nap azért is különleges, mert az épületen belül megtekinthető egy kiállítás, számos régi ereklye a tűzoltók életéből. Örülök annak, hogy sikerült ezeket megőrizni a jövő generációi számára. Nagy köszönet illeti ezért a Buday családot, és azokat, akik hozzájárultak az emléksarok kialakításához”

– tette hozzá a polgármester.

 

A helyi önkéntes tűzoltóknak mindegy 50 tagja van (A szerző felvétele)

Megszólalt Culka János, a Bősi Komplex Mentőszolgálat elnöke, aki a testület közelmúltban elvégzett felelősségteljes árvízvédelmi munkájáért egy Szent Flórián szobrot adományozott a községnek, most pedig egy 5000 eurós támogatást adott át. Lelkes István a járási tűzoltóság képviselője is gratulált a szertárhoz és a felszerelésekhez, majd megköszönte minden önkéntes segítségét, akik aktívan részt vesznek a bevetéseken, illetve egyéb tevékenységekben. Szót kért Ritter Éva is, aki az önkéntes tűzoltók fordulva fejezte ki mérhetetlen háláját.

 

A köszöntő beszédeket követően kiosztották az ollókat a község vezetőségének és a küldötteknek, majd a helyi tűzoltó ifjúsági utánpótlás csoport, a Láng csapat segítségével, akik maguk is szép eredményeket érnek el a korosztályos megmérettetéseken, átvágták az ünnepi szalagot. Gódány Erzsébet, leánykori nevén Buday Erzsébet pinkekarcsai lakos volt az ötletgazdája annak a történelmi tablónak, mely egészen a kezdetektől fogva öleli fel az egyházkarcsai önkéntes szervezet történetét és gazdag munkásságát. Szabó Ferenc, a helyi önkéntes tűzoltószervezet elnöke boldogan vette át a bekeretezett tablót, melyet az átadást követően a kiállítóteremben helyeztek el. Balogh Károly plébános megáldotta az épületet, majd megnyitották a helyi önkéntes tűzoltók történetéről szóló kiállítást.

„Jelenleg 50 tagunk van, ebből pedig 15 fő az, akiket bevetésekre küldhetünk. Több környező község önkéntes szervezeteivel vagyunk szoros kapcsolatban, mint például Királyfiakarcsával, Csallóköznádasddal, Nyékvárkonnyal és Bőssel is, akikkel kölcsönösen segítjük egymást. Az Önkéntes Tűzoltó Testülethez csak 18 év felett léphetnek be a tagok, addig az utánpótlás csapatunkban, a Láng csoportban már egészen 9-10 éves kortól foglalkozunk velük. Testületünk legidősebb tagja idén 60 éves. Én magam éppen húsz éve vezetem a helyi szervezetet, 2003-tól vettem át az elnökséget”

– mondta el Szabó Ferenc. A testület tulajdonát képezi két tűzoltóautó és egy árvízvédelmi kocsi, amit szivattyúval, áramfejlesztővel és úszópumpával szereltek fel. Ezeken kívül egy második, nagyobb teljesítményű úszópumpával is rendelkeznek.

Szabó Ferenc, a testület elnöke boldogan vette át a tablót (A szerző felvétele)

A tárlat fent az emeleten, a szociális helyiségek melletti nagyteremben kapott helyet, ahol tűzoltó ereklyéket, régi szolgálati egyenruhát, használati tárgyakat és korabeli fényképeket mutattak be a látogatóknak. A bejárattal szemközti falra egy nagy fotógalériát készítettek, rajta a szervezet történetének legfontosabb emlékeivel, a fal melletti polcon pedig a serlegeket, kupákat, érmeket, okleveleket sorakoztatták fel, melyeket versenyeken, különféle megmérettetéseken nyertek a tagok. Az első látogatók érkezését követően Szabó Ferenc váratlanul megfújta a kiállított tűzoltó kürtöt, aminek jellegzetes hangjára minden jelenlévő felkapta a fejét. A kürt mellett még számos más régiség is látható volt a patinás vitrinben. Az itt szereplő kiállítási tárgyak nagy része továbbra is a helyi Buday család tulajdonát képezi, akiknek tagjai közt már egészen a korai 1940-es évektől voltak önkéntes tűzoltók, későbbi leszármazottaik közt pedig most is számos helyi önkéntes van, akik lelkesen ápolják felmenőik és a tűzoltóság régi hagyományait.

A fotókon a helyi testület története látható (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?