Átadták a felújított losonci zsinagógát

Losonc |

<p>Alig öt hónappal a felújítási munkálatok megkezdése után május 10-én ünnepi koncerttel adták át a Losonc szimbólumaként számon tartott egykori neológ zsinagóga épületét.</p>

Közép-Európa egyik legnagyobb és legmívesebb kivitelezésű zsinagógája 68 év hányattatás, pusztulás után szinte hamvaiból támadt fel, volt idő, amikor már a lebontását tervezték. Losonc önkormányzata 2015 tavaszán európai uniós forrásokból, állami támogatással és saját pénzének felhasználásával fogott bele a nagy léptékű felújításba.

Az épületet 1948-ban, a majdnem ezerfősről alig tucatnyira csökkent létszámú zsidó hitközség eladta a városnak, belső berendezéseinek egy része eltűnt. Egy ideig magtárként majd műtrágyaraktárként használták, felmérhetetlen károkat okozva az épületben. Állaga nagyon leromlott, a gazdátlan objektumot fémtolvajok fosztogatták, falait megbontották, hajléktalanok laktak benne. Többször is eladták, vállalkozók és vállalkozói csoportok próbálkoztak a hasznosításával, sikertelenül. Losonc vezetése az épület fenntartására és működtetésére L. U. K. U. S – Losonci Kulturális és Művészeti Központ névvel önkormányzati fenntartású intézményt hozott létre.

A zsinagógát tizennyolc hónap alatt építették fel, 1925. szeptember 25-én avatták fel. Tervezője az a Baumhorn Lipót, aki számos világi és szakrális építményt jegyez Magyarországon, köztük a szegedi zsinagógát, amelyre sok mindenben hasonlít a losonci, amely Baumhorn Lipót aktív munkásságának vége felé készült el, megkoronázva az életművet.

A tervező rendkívül merész technikai megoldásokat és új technológiákat használt, például könnyített vasbeton szerkezetet, miközben szecessziós és orientális külső díszítésekkel tagolta épületeinek homlokzatát. A losonci zsinagóga befogadóképessége meghaladja az ezer főt, a női karzatokon négyszáz lány és asszony, a földszinten hatszáznál több férfi imádkozhatott egyszerre. A szakrális épület elődje egy 1863-ban alapított zsinagóga volt, amelynek építtetői időkapszulát rejtettek el az épület délkeleti sarkában, ezt a felújításkor találták meg.

A tervek szerint idén szeptember 9-én, Andrej Kiska államfő jelenlétében új időkapszulát helyeznek el, akkor avatják fel Peter Kalmus képzőművész Memento című alkotását is. Alexandra Pivková, Losonc polgármestere a tolerancia, a békés egymás mellett élés, a másik kultúrájának megismerése jegyében avatta fel, és az utókornak ajánlotta az épületet. Az ünnepélyes megnyitón Izrael állam és Magyarország nagykövetei vettek részt, Baruch Myers pozsonyi főrabbi imádkozott a zsinagóga egykori építtetőiért. Az ünnepi koncerten a besztercebányai Állami Operaház zenekara, Igor Bulla karmester és énekművészei, a losonci származású Adriana Kučerová, Dušan Šimo és Zoltán Vongrey adott koncertet. A zsinagóga nyugati bejáratánál óriás kivetítőn követhette az eseményeket a mintegy félezernyi érdeklődő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?