Árgyusi Imre lett Gúta alpolgármestere

Gúta. Második nekifutásra sikerült alpolgármestert választani Gútán: Horváth Árpád polgármester másodszor is Árgyusi Imre korábbi polgármestert javasolta a posztra, és ezúttal a 19 tagú testületből tízen szavaztak neki bizalmat. Első alkalommal 9 szavazatot kapott.

Gúta. Második nekifutásra sikerült alpolgármestert választani Gútán: Horváth Árpád polgármester másodszor is Árgyusi Imre korábbi polgármestert javasolta a posztra, és ezúttal a 19 tagú testületből tízen szavaztak neki bizalmat. Első alkalommal 9 szavazatot kapott. Ugyancsak megválasztották a képviselők a tanácstagokat, Nagy Péter mellett – aki már az első ülésen elegendő szavazatot kapott – Bajcsi Béla, Csente Hilda, Fekete Attila, Gőgh Mihály, Kürti Endre, valamint Árgyusi Imre alkotja a héttagú döntés-előkészítő tanácsot. A sport- és ifjúságnevelési bizottságot Gőgh Mihály, a közrendvédelmit Tóth Imre vezeti.

A képviselők egyhangúlag elfogadták Gőgh Mihálynak, az MKP frakcióvezetőjének azon javaslatát, amely szerint a városhoz tartozó külterületeken az ott élők bevonásával 3-5 tagú tanácsokat hozzanak létre. Ezeknek a peremterületeknek ugyanis nincs egyetlen képviselőjük sem a városi testületben, ami megnehezíti érdekeik érvényesítését. A következő ülésre kidolgozzák e tanácsok összetételére és a működésükre vonatkozó alapszabályt. „Véleményem szerint minimum három városrészben, Nagyszigeten, Nagygútán és Császtán meg kell alakítani ezeket a tanácsokat – mondta a polgármester. – Bár a testületben szavazati joggal nem rendelkeznek majd, de mint tanácsadó, tájékoztató szervek működhetnek.”

A testületi ülésen a képviselők jóváhagyták továbbá a település ártérképét, valamint azt, hogy az aktivációs program keretében május végéig 150 közhasznú munkás tevékenykedik a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?