Ápolják a borkészítést és a borkultúrát

Két évvel ezelőtt hat Párkány melletti község – Béla, Bény, Bart, Kéménd, Kőhídgyarmat és Libád – polgármestere kéméndi székhellyel megalakította az Alsó Garam Mente Mikrorégiót. „Ebben a térségben évek óta nagy a munkanélküliség.

Két évvel ezelőtt hat Párkány melletti község – Béla, Bény, Bart, Kéménd, Kőhídgyarmat és Libád – polgármestere kéméndi székhellyel megalakította az Alsó Garam Mente Mikrorégiót. „Ebben a térségben évek óta nagy a munkanélküliség. Kéménden és a környező falvakban a munkanélküliségi ráta eléri a 40 százalékot, amikor létrehoztuk a mikorégiót elsősorban azt a célt tűztük ki, hogy fejlesszük az infrastruktúrát és közös projektumokkal munkahelyet teremtő beruházásokat pályázzunk meg” – tájékoztatta lapunkat Benefi László kéméndi polgármester. Elmondta, a községek közösen próbálkoznak fellendíteni a falusi turizmust, amellyel a mintegy hatezer lelket számláló térségben új munkalehetőséget teremtenének.

A környéken sokéves hagyománya van a borkészítésnek és kultúrának, ezért tervbe vették egy borút létrehozását, s már most készülnek a körzeti borversenyre, amelyet 2002 március utolsó vasárnapján rendeznek meg Kéménden. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?