„Antik asztal” és más botrányok Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Rendkívüli ellenőrzést rendelt el Érsekújvár vezetése több városi cégben is. Klein Ottokár elmondta továbbá, hogy a városi hivatal dolgozóinak, valamint az érsekújvári cégek távozó alkalmazottainak összesen 178 ezer euró jutalmat fizettek ki, az indoklásban az állt, hogy a pénzt a novemberi teljesítményért, többletmunkáért kapták.</p>

A város tavalyi költségvetésében nem volt olyan tétel, amelyből a jutalmakat kifizették volna. Ilyen javaslatot nem terjesztett be a város akkori vezetése a képviselő-testületnek. Felszólították a hivatal néhány volt alkalmazottját, adják vissza a pénzt. „Volt, aki meglepődött a kérésen. Volt, aki továbbra is úgy gondolja, jogosan kapott jutalmat, de olyan is akadt, aki tisztában van azzal, hogy ennek jogi következményei lesznek” – mondta Klein Ottokár. A hivatal két korábbi dolgozója már visszaadta az elektronikus berendezéseket.

Új befektetőkkel tárgyal a város vezetése, rendszeres sajtótájékoztatókon és lakossági találkozókon szeretnének beszámolni a fejleményekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?