Alsólánci útkeresések

Ezt egyebek mellett az is bizonyít, hogy ifjabb István király már 1267-ben ítélkezett a Lánci Ádám földjéért folyó perben. A község mindmáig legszebb épülete a kastély, melyet Lánczy Ferenc a 19. század elején épített. Ebben a kastélyban született az Aba nemzetségből származó Hedry István, aki 1945-ig Magyarország nagykövete volt az USA-ban. Annak ellenére, hogy megkapta az amerikai állampolgárságot, 1945 után a Hedry-nagybirtokot elkobozták, majd 1992-ben a községre szállt át. A kastélyt az ötvenes évek elején terményraktárnak használták, majd a hatvanas években tatarozták és azóta kultúrházként és polgármesteri hivatalként szolgál, de kényszermegoldásból újabban az óvodát és az alapiskola alsó tagozatos osztályát is itt voltak kénytelenek elhelyezni. Kertjében, a százéves öreg hársfák alatt a hetvenes években építették fel a Kassa vidéki járás első szabadtéri színpadát, ami arról árulkodik, hogy ebben a kis faluban a kulturális tevékenység ápolására, a művészi értékek befogadására is volt és van igény.

Alsólánc életében jelentős változásokat az idéz elő, hogy alig több mint másfél emberöltő alatt kettőről százhetvenháromra nőtt a roma lakosság száma. Míg a romák mindössze öt százalékának van állása, a falu többi lakosa közül ez idő tájt csak ketten munkanélküliek. Míg a munkaviszonyban levő romákat a helyi földműves szövetkezet foglalkoztatja, a többiek nagy része a Kelet-szlovákiai Vasműben, Kassán illetve Szepsiben dolgozik.

Horváth Bertalan vajda mondja: „A dédnagyapám volt az első roma a faluban. Horváth András volt a neve, de mindenki úgy hívta, hogy öreg Pici. A földesúr hozta ide Szemeréről. Később ő lett a falu csordása meg sírásója. Négy fia és két lánya volt. Az egyik lány Magyarországra ment férjhez, a másik Somodiba. A fiúk közül Andi elesett a háborúban. Itt Láncon Péter és Bálint maradt. Mi az ő leszármazottaik vagyunk.” – De hogyan lettek ilyen rövid idő alatt ennyien? – teszem fel a kérdést. „Szerintem a hatvanas években keresendő a dolgok gyökere” – válaszolja. „Addig valahogy másfajta rend tartotta egybe a roma családokat. Addig sokuknak munkájuk is volt, meg kialakult egy olyan íratlan szabály, amely meghatározta az együttélést a romák és a nem romák között. Emberszámba vettek, a mi szüleink is bizonyították, hogy tudnak dolgozni. Ezt a trendet még mi is folytattuk, de aztán felhígultak a családok, sajnos sokakon a könnyelműség lett úrrá. Nem is tudom, hova fog ez vezetni.

„Hat évvel ezelőtt választottak meg polgármesternek, akkor még csak 140 roma volt nálunk, a számuk azóta 173-ra emelkedett, de nem hivatalosan kétszázan is laknak már itt – mondja Hangácsi Mihály polgármester. A demográfiai robbanás a nyolcvanöt-kilencven közötti időszakban történt, ekkor ugyanis a szó szoros értelmében cikk volt a gyerek, mert a gyereksegély megélhetési lehetőséget jelentett ezeknek a családoknak. Tény, hogy állandó lakhelyre – a bőr színétől függetlenül – csak az jelentkezhet be, aki ingatlannal, illetve megfelelő lakással rendelkezik a községben. A helyzet viszont az, hogy most már évek óta nagy a házasulandó korban levők száma. Jönnek a roma fiúk és beházasodnak ide. Többnyire az eredeti házhoz – alapok nélkül – hozzáragasztanak valamilyen tákolmányt, s ebben élik az életüket. Sokan nem is házasodnak, csak úgy összeállnak, jönnek a gyerekek és a problémák. Az új soron él a lánci romák kétharmada, mindössze három portán. Legtöbben az Adu- és a Dadó telken vannak. Az utóbbin például negyvenketten. Olyan felnőttek is akadnak, akik nem hogy írni-olvasni, a pénzt megszámolni sem tudják. Tanult szakmája is csak egynek, a vajda fiának van. Ő képesített kőműves.”

A falu egyik legidősebb roma asszonya a hetvennyolc esztendős Horvátné Dadó Jolán. A férjét kilenc éve veszítette el. Annak idején ő a helyi malomban és az olajütőben dolgozott. „1944. november 10-én Szinnáról jöttem férjhez Alsóláncra. Itt az uramat is tisztelték és engem is befogadtak. Tizenkét gyereket szültem, de csak hét él már. A nyugdíjam 6 330 korona. Ebben már benne van az özvegyi segély is. Alig jön meg, és már nincs is. De Isten dicsőségére mindig adok. Ez az első! A villanyért most háromezer koronát kellett fizetnem, hát mi marad nekem? Azért a falusiak is segítenek. Adnak ezt azt, meg hát amit bírok én is segítek nekik. Van egy szekérnyi unokám. Vagy huszonöt-harminc, pontosan nem is tudom... De hogy mi lesz a roma fiatalokkal itt Láncon, nem tudni. Nem olyanok, mint mi voltunk. Ezeknek büdös a munka. Hiába hívják őket kapálni a házakhoz, nem akarnak menni. Ha valamelyiket nagy nehezen mégis rábeszélik, már húzná a kezére a kesztyűt. Nekem nem volt rossz életem. Míg élt az uram, minden jól ment. Józan volt, nem itta el a pénzt, házat is ezért tudtunk építeni” – meséli az idős asszony.

A ház mára toldozott-foldozott. Leghátul, egy vityillóban a háziakat keresem. Az asszonyt – Darinát – nem találom otthon, de a faluban később találkoztunk. Ő is bekapcsolódott az önkormányzat által szervezett közhasznú munkába. A férjének is csak májustól őszig van munkája. Ő a falusi csordás, igaz összesen csak nyolc tehenet hajt ki a legelőre, mert csak ennyit tartanak a faluban.

„4 500 koronát kapunk. Öt gyerekem van, velünk él a vőnk is. Negyvenegy éves vagyok. Nem hinném, hogy az én életem jobbra fordul. Jó lenne, ha legalább a gyerekeim tanulhatnának. Az önkormányzat bennlakásos alapiskolát nyitna a roma gyerekeknek, de nem hinném, hogy az jó lesz. Mert például az én picim addig nem megy aludni, amíg én is le nem fekszem mellé. Hogy lenne ő ott? De valamit azért tenni kellene.”

Alsóláncon jelenleg még az alapiskola 1-3 osztálya működik, valamint egy úgynevezett speciális osztály. Az előző délelőtt, az utóbbi délután fogadja a gyerekeket. Az iskola két tanerős. Most már többnyire roma gyerekeket oktatnak, mert a többi szülő inkább a szomszéd nagyközségbe, a buzitai alapiskolába íratja be a gyerekét. De arra is volt már példa, hogy egészen Kassára hordták a gyereket. Természetesen minden szülőnek szíve joga úgy cselekedni, ahogy azt a legjobbnak látja, de tény, hogy a falu vezetésének mindez nem könnyíti meg a dolgát.

Hangácsi Mihály polgármestertől megtudom, hogy az önkormányzat nem kívánja tétlenül nézni a romák és a falu helyzetét. Úgy vélik, az a legfontosabb, hogy ne hagyják őket magukra. A szociális helyzetükön csak állami segítséggel tudnak változtatni, de az iskoláztatásukért helyben is sokat tehetnek. Egyre inkább az a meggyőződésük, hogy az óvodát és az iskolát olyan szintre kell emelni, hogy egész nap rátermett pedagógusok foglalkozzanak a gyerekekkel, és azt is szeretnék megoldani, hogy az egész hetes benntlakásos iskola iránti érdeklődést is felkeltsék a helyi, és esetleg a buzitai romák körében is. Mindezt persze csak akkor tudják megvalósítani, ha a pályázataikat pozitívan bírálják el, és végre megkapják azt a 4,5 millió koronát, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a Csűrös-kertben Z-akcióban épített 800 négyzetméter alapterületű óvoda és iskola tetőszerkezetét átépítsék és az épületet statikailag is megerősítsék. A szakemberek megállapításai alapján az oktatásügy vezetői is elismerték, hogy itt új beruházásra van szükség, Alsóláncot a sürgősségi listán mindig az első helyre sorolták, de valahogy a pénzek osztásakor ez mégsem volt elég. Mivel a kompetenciák az önkormányzatokra szálltak át, 2003. december 15-én a polgármester kénytelen volt bezáratni az életveszélyessé vált épületet. Szükségmegoldásként a régi kastély két helyiségét alakították át óvodává illetve iskolává. Ezek kapacitása viszont igen alacsony, ezért rendkívül fontos, hogy a rossz állapotba került eredeti oktatási létesítményt minél előbb felújítsák és beindíthassák a romákat segítő elképzeléseiket is.