Alsódombón legutóbb nem volt polgármesterjelölt, most öten is vannak

<p>November 15-én, az önkormányzati választásokon egyetlen jelölt sem indult a nagyszombati járásbeli Alsódombó (Dolné Dubové) község polgármesteri posztjáért, most öten versengenek.</p>

Peter Pellegrini házelnök március 7-ére írta ki a pótlólagos önkormányzati választásokat azokon a településeken, ahol novemberben nem sikerült polgármestert vagy kellő számú képviselőt választani. Összesen 29 ilyen település van, ebből 14-ben fognak polgármestert választani. A dunaszerdahelyi járásbeli Gomba község is egyike annak a huszonkilenc településnek Szlovákiában, ahol meg kell ismételni az önkormányzati választásokat. Ott szavazategyenlőség miatt. A településen öt jelölt indult a posztért. A választásra jogosultak tömegét három táborra osztotta három jelölt. Horváth Mária (független) 102 szavazatot kapott, Jozef Hanic szintén független jelöltre is 102-en voksoltak. A község polgármesteri székéért a Smer is indított jelöltet, Ľuboš Bohumel mindössze négy szavazattal maradt le a két holtversenyben végzett jelölttől: 98 szavazatot kapott. Ján Tóth független jelöltre 21-en szavaztak, Ján Márkust (Práva a spravodlivosť) csak 12-en választották. Gombán 492 szavazásra jogosult lakos él, szavazni 342-en mentek el. A részvételi arány 69,51 százalékos volt. (szcs, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?