Bussa/Szécsény. Az MKP legfelsőbb vezetésének támogatását kérte a Magyar–Szlovák Vegyes Bizottság az Ipoly-hidak Felújítására elnevezésű szakmai társulás.
Állami segítség is kell
Bussa/Szécsény. Az MKP legfelsőbb vezetésének támogatását kérte a Magyar–Szlovák Vegyes Bizottság az Ipoly-hidak Felújítására elnevezésű szakmai társulás. A szeptember 30-án, a magyarországi Szécsényben megrendezendő idei negyedik szakmai találkozójukon a szlovákiai alapítók arról is beszámolnak magyar partnereiknek, hogy a hídépítési folyamat meggyorsítása érdekében a kormánypártként szereplő MKP legfelső vezetéséhez fordultak ez ügyben. Személyes találkozót kértek az MKP elnökétől, Bugár Bélától, ahol a párt támogatását kívánják elérni a hídépítésre fordítható pénzeszközök jövő évi állami költségvetésbe való beépítésébe. A pillanatnyi helyzet szerint három Ipoly-híd megépítése látszik megvalósíthatónak 2006 végéig. A magyar szakemberek becslései alapján ennek költségei a jelenlegi építőanyag- és szolgáltatási árak mellett meghaladják a kétmilliárd forintot. Az előkészítési folyamat finanszírozását a magyar oldal vállalta. Három híd megvalósíthatósági tanulmányai mellett a Szécsényben elhelyezett, az egykori NDK-ból származó kész hídelemek részletes vizsgálatát, valamint helyszíni terepvizsgálatokat és furatok készítését lehetséges részben kivitelezni a rendelkezésre álló pénzeszközökből. A hidak felújításának előkészítését végző szakmai társulás szlovákiai alapító tagjai az állami költségvetés mellett szeretnék mozgósítani a Besztercebányai Önkormányzati Kerület erre felhasználható anyagi eszközeit is. Molnár Katalin, a magyar–szlovák vegyes bizottság szlovákiai részének nevében, megyei képviselőtársaival, Hamerlik Richárddal és Jámbor Lászlóval együtt kezdeményezni fogja a megyei szintű támogatás elfogadtatását is a novemberi önkormányzati ülésen. „Olyan nagyszabású beruházásokról van szó, amelyekhez mindenképpen szükség van központi segítségre, megyei támogatásra és a helyi erők bevonására is. Ezért is fordultunk az MKP vezetéséhez, személy szerint Bugár Bélához, hogy terveinket és elképzeléseinket első kézből ismerhesse meg. Fontos lenne az Ipoly-hidak ügyét az országos költségvetésbe beépíteni. Erre a vidékre kevés támogatás érkezett, a hidak felépítése nagyon sok problémát orvosolna. A gazdasági élet az Ipoly mentén lényegesen felélénkülhetne. Ennek érdekében meg kell tennünk minden lehetséges lépést” – mondta Molnár Katalin megyei képviselő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.