Álarcos vandálok garázdálkodtak

Kassa. Alig fél óra leforgása alatt három kassai játékterembe rontottak be álarcos férfiak. A vendégeket a földre parancsolták, majd fejszékkel verték szét a játékautomatákat.
Senki nem sérült meg, ám az okozott kár csaknem kétmillió korona.

Kassa. Alig fél óra leforgása alatt három kassai játékterembe rontottak be álarcos férfiak. A vendégeket a földre parancsolták, majd fejszékkel verték szét a játékautomatákat.

Senki nem sérült meg, ám az okozott kár csaknem kétmillió korona. Ősszesen huszonnyolc automatát aprítottak miszlikbe a tulajdonosok szeme láttára. A rendőrség szóvivője szerint szinte bizonyos, hogy szervezett bűnbandával állnak szemben, mivel a három eset kísértetiesen hasonló módon zajlott. Ráadásul tavaly decemberben is történt két ugyanilyen jól szervezett támadás, az elkövetőket akkor sem sikerült azonosítani.

Az álarcos vandáloknál valamennyi esetben géppisztoly volt, ám a fegyvert szerencsére egyszer sem használták. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított eljárást tiltott fegyverviselésért, garázdaságért, magántulajdon megrongálásáért, valamint a személyes szabadság korlátozásáért.

A nyomozás lezárásáig sem a rendőrség, sem a szórakozóhelyek üzemeltetői nem kívánnak nyilatkozni a történtekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?