Alacsony a vízállás, akadozik a kompjárat

Vágfarkasd |

<p>A Vág alacsony vízszintje miatt fennakadások vannak a kompközlekedésben Farkasd és Sókszelőce, valamint Tótmegyer között. A komp csak akkor jár, ha megfelelő a Vág vízszintje. Száraz időben gyakran előfordul, hogy nem indul a komp.&nbsp;</p>

„Amikor alacsony a vízszint, nem tudunk elindulni. Általában délelőtt tizenegy körül engedik meg a vizet az erőművekben, például Vágkirályfánál, legalább egy óra, míg ideér víz. Ilyenkor körülbelül három-négy órán át tudunk közlekedni, amíg megfelelő a vízállás” – tájékoztatta lapunkat Morvay Károly révész. Morvay hozzátette, nem először fordul elő, hogy akadozik a közlekedés, amikor kevesebb a csapadék, problémásabb az átkelés. „Sokan utaznak a komppal, vannak, akiknek földjük van a Vág túloldalán, mások Érsekújvárba utaznak, komppal sokkal rövidebb az út” – nyilatkozott Iván Gyula, Farkasd polgármestere. Naponta ötszáz-hatszáz személyautót is átvisz a vízi jármű, egyszerre tíz tonnát szállíthat, teherautók nem használhatják a vízi közlekedési eszközt. „Mostanában déltől háromig-négyig járunk. Az utasok általában telefonálnak, érdeklődnek, indul-e a komp, vagy kerülniük kell” – folytatta a révész. Normális vízállásnál naponta reggel hattól este nyolcig jár a komp.  A jármű sebességét a víz sodrása befolyásolja. Nagy sodrás esetén lerövidül az út időtartama. Az átkelés ingyenes, kisebb vízállásnál sem tart tovább tíz percnél. Az Érsekújvárba tartó autósok akár húsz kilométert is megspórolhatnak, ha komppal kelnek át a Vágon. Gyakran a nem idevalósiak is úgy tervezik az útvonalat, hogy komppal utazhassanak. A vízi jármű egész évben közlekedik, télen a révészek sózzák fel a komphoz vezető utat. A csaknem negyvenéves jármű jól bírja a terhelést, az elhasználódott alkatrészeket rendszeresen cserélik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?