Akit egyszer megérint az Adria...

Trogir kikötőjében orrunkat megcsapta a tenger sós illata, lábunk alól kifutott a talaj: néhány napig az Adonis hajó fedélzetéről csodálhatjuk a tenger kobaltkékjét, s amikor túl nagy lesz a hőség, megmártózhatunk hűsítő habjaiban. De persze előbb elfoglaljuk kabinjainkat, majd a közös étteremben felhörpintjük a travaricát, kizárólag a tengeribetegség megelőzésére. Az utolsó cseppet a tenger istenének ajánljuk arra kérve, legyen kegyes a szárazföldi halandókhoz. (Az volt, öt nap alatt kellemesen ringatta hajónkat.) Tichomir Rakutjić kapitány az ismerkedés közepette megsúgja, majd kiderül, milyen társaság vagyunk: remek csapatot alkotunk-e, vagy a második napon legszívesebben a tengerbe hajigálnánk egymást... (Szerencsére, a húsz hazai újságíró a legnagyobb egyetértésben töltötte a nappalokat és a hajnalba húzódó éjszakákat). Hétágra süt a nap, lágy szellő teszi elviselhetővé a forróságot, s mi valamennyien türelmetlenül várjuk, hogy a legénység – három hajós és egy szakácsnő – valamelyik csendes öbölben vízbe dobja a vasmacskát, a hajó oldalára erősítse a létrát, hogy végre fürödhessünk. Csalódnunk kell, a kapitány szerint hosszú útnak nézünk elébe, estére Brać sziget Povlja kikötőjében busz vár ránk, nem késhetünk. Úszás helyett tehát a tengerszorosok labirintusában gyönyörködünk, itt ott látunk egy halászbárkát, a szigetek lakatlannak látszanak. A tervezettnél később szállunk partra, de senki sem izgul. Nema problema – mondják a horvátok és igazuk van. Minek idegeskedni lényegtelen dolgokon? Főleg nyáron, amikor süt a nap. Nyomban ránk ragad ez az életszemlélet, s míg a többiek lassan andalognak a busz felé, többen kávézási lehetőséget keresünk. Ami persze nem gond, a kikötőben presszó presszót követ. A kávé méregerős, a gyűszűnyi mennyiség kevésnek bizonyul, kettőt hörpintünk fel.(á 5 kuna).

SELCE

A dombtetőn épült városkában élt és dolgozott Dr. Matej Bencúr, alias Martin Kukučín szlovák író. – Hiába is keresnék leghíresebb művének (Dom v stráni) színhelyét – magyarázza Milenka Ostojić, a Horvát Turisztikai Közösség helyi vezetője – mert sok ház hasonlít a regénybelihez. Megmutatja Kukučín feleségének (Perica Didolić) szülői házát, alaposan kikezdte az enyészet, hiányzik róla a tető, s a braći fehér kövek közötti résekben növények kapaszkodnak. A főtéri ház falán emléktábla figyelmezteti a vándort Dr. Bencúr orvosi rendelőjére. Nagy nehezen megtaláljuk Kukučín házát is, amelynek tatarozására a Mečiar kormány kultuszminisztere állítólag milliókat költött, ám az épületen ez nem látszik, romos. Betérünk a parányi templomba, ahol talán hittanóra zajlik, pedig a tanév már június 15-én befejeződött. Don Stanko a szlovák szó hallatára nyomban befejezi az órát és kérés nélkül Kukučín-előadást tart. – Hetvenhétben jöttem ide, az orvos-író sorsa nagyon megfogott. A doktor urat nagy becsben tartották a selceiek, kiváló diagnosztának bizonyult, nagy emberbarát volt, a szegényeket ingyen gyógyította, A környékbelieket sem hanyagolta el, öszvérháton eljutott a sziklák tövében élő rászorulókhoz. A felesége jó 20 évvel volt fiatalabb nála, vagyonos családból származott, Didelićék híres szőlőtermesztők voltak, Zágrábban és Prágában is voltak borüzemeik. És bár erről alig esik szó, az evangélikus Kukučín katolikus hitre tért át.

Késő este azon tanakodunk, fürödjünk-e, de hát a kikötő a legkevésbé alkalmas hely a megmártózásra. Inkább sétálunk, az árak iránt érdeklődünk, mert hiába szép a tenger, ha a turista éhes és szomjas. Az árak persze nem egységesek, az ásványvíz 5-6 kuna, a csapolt kissörért 8-at kérnek, a fél liter 10-12 kuna, a pizza 25-nél kezdődik, a meleg szendvics 8 kuna.

VRBOSKA ÉS JELSA

Kora reggel a hajó fedélzetéről intünk búcsút a még álmos kikötőnek, irány a hvari kanális, vrboska és jelsai megállóval. Egy 400 ágyas szálloda, 1000 fős kemping (nudistarésszel), ezer magánszállás és 130 hajót, jachtot befogadó kikötő jellemzi Vrboskát. Az első turisták az 1955-60-as években fedezték fel Hvar sziget 14. században épült kisvárosát, amelynek 2000 fős lakossága mára 600-ra csökkent. Szinte mindenki az idegenforgalomból él, a halászat mellékfoglalkozás csupán. Aki megunja a lubickolást, a napozást, annak az erődítmény megtekintését ajánlhatom. A templomot értékes festmények díszítik, az oltárkép Veronese alkotása, valaha a jómódú városi polgárok vásárolták és adományozták az egyháznak.

Jelsa viszont igazi turistaparadicsom, az évi 40 ezer látogató 280 ezer vendégéjszakát tölt a három szállodában, két kempingben és 3-4 ezer magánszálláson. Az őslakosok száma 1700 – magyarázza a sikátorok hűvösét keresve Tonći Makjanić idegenvezető. És persze mesél. A legszebb homokos vagy apróköves strandokról, a fiatalok szórakozási lehetőségeiről, kellemes kávéházakról, presszókról, kerékpár-, motorbicikli-kölcsönzési lehetőségről, de főleg a hazaiak vendégszeretetéről. – Aki itt éjszakázik Jelsa-cardot kap. Ezzel 40 vendég-látóipari egységben, boltban 10 százalékos kedvezményben részesül a turista. Növelni szeretnénk a vendégek számát, elvégre ebből élünk – hangsúlyozza kísérőnk.

PAKLENI OTOCI

A pakleni kanálison hömpölyögve a 16 szigetből álló szigetcsoportot nézzük, miközben a kapitány elmagyarázza, a pakleni kifejezés nem pokolit jelent, hanem kátrányfélét, amivel valaha a hajók fenekét védték. Aztán egy kellemes öbölben le is horgonyozunk, elvégre élvezni kell az életet. Milena Huljev szakácsnő is velünk tart, le kell hűtenie magát még ebédfőzés előtt. – A parányi konyha az én magánszaunám – tudatja rekedtes, mély hangján – a hőmérő higanyszála 60 fok fölé kúszik. A vidám és jókedvű 41 éves Milena mindig énekel. Bús-édes, főleg szerelemről szóló dalokat. Főzés, de úszás közben is. És mi vele tartunk.

A következő megmártózás színhelye a Sčedro-sziget. Lakatlan ugyan, de vad kikötőjében rengetegen horgonyzunk. Úgy tűnik, mintha naturistatalálkozót tartanának a jachttulajdonosok, az olaszok, a németek, az angolok pucéran élvezik a napsugarak, a tenger lágy simogatását. Kora délután Hvar sziget Hvar városában kötünk ki. Hiába örülünk, hogy jó helyet fogtunk ki, mire viszszatérünk a városnézésből, három hajón keresztül jutunk csak az Adonisra. Természetesen a mi fedélzetünk is sétatér, további három hajót kötöttek mögénk.

HVAR A HORVÁT MADEIRA

A legnagyobb sziget, évente átlagban hétórás napsütéssel, az átlaghőmérséklet 16,5 fok. – Valaha gyógyfürdőként tartották számon, a légúti megbetegedésekben, az asztmában szenvedők menedéke volt Hvar, de 135 éve már szervezetten érkeznek csoportok a szigetre – tájékoztat Jasna Božidar Spasevska idegenvezető. A szigeten nincs ipari létesítmény, a lakosok elsősorban idegenforgalomból és mezőgazdaságból élnek, nem is rosszul. A múltra a gótika és a reneszánsz szimbiózisa emlékeztet, mert Hvar Velencéhez tartozott, de a jelen a turizmusé, a szőlészeté, az olíva-, a rozmarin-, a levendula-, a mandula-, a füge-, a szentjánoskenyér-termesztésé és a mézé. A talaj elegendő vizet kap, Brač szigetről tenger alatti vezetéken kapják, de a 15. századtól saját kútjaik is vannak. A turisták mégis palackozott ásványvizet isznak, drágább mint másutt, a boltban 6–8 kunát is elkérnek másfél literért. A ferences rendi kolostorban megcsodáljuk Matteo Ingoli 8 méter hosszú és 2,5 méter széles Utolsó vacsoráját, az olajfestmény érdekessége nemcsak az, hogy az alakok ember nagyságúak, hanem az is, hogy a 16. század végén, a 17. század elején készült alkotást eddig nem kellett restaurálni. Aztán egy keveset hűsölünk a 250 éves tuja (čempres) alatt, amely ki tudja miért, óriási koronát növesztett, majd valahonnan levendulaillat árad felénk. – A nagy szárazság miatt – jelenti be Jasna asszony – idén a növény virága aprócska. A város utcáin, terein, levendulaárusok kínálják portékájukat olyan drágán, mintha idei termés volna. Van kereslet, az osztrák, a német, az angol és az olasz turisták nem garasoskodnak. Mi sokalljuk a pici zacskóért kért 15 kunát. Este megtelnek a fagylaltozók (1 gombóc 4 kuna), a kávéházak, presszók, falatozók teraszai, fogy a halétel (saláta tengeri herkentyűkből 25-30 kuna, grillezett hal 40-50 kuna, kétszemélyes garnélarákos tál 280 kuna) a pizza 28-45, a sör 10-15, ugyanennyi a szomjoltó gemiś (fröccs), vagy a bevanda (vörösbor vízzel).

MÚLÓ VIHAR

Hajnali ötkor óriási hangerejű dörgése ébredünk. Nyomban villámok szelik ketté az eget, az eső is elered. A hazaiak boldogok, a turisták kevésbé. Mi húszan kimondottan lehangolódunk, tudomásul kell vennünk, hogy az utolsó napi fürdésnek lőttek. Mire Splitbe érünk, ismét hétágra süt a nap, csalogat a tenger, de úszásra nincs idő. Kezünket a sós vízbe mártjuk abban bízva, hogy egy év múlva újra viszszatérünk. Mert aki egyszer „megkóstolja” az Adriát, örökre kívánni fogja. És szerelmes lesz a csodálatosan kristálytiszta tengerbe. Vagy akár Dalmáciába, hiszen olyan, mint egy múlt századbeli regény. Romantikus, derűs, barátságos.

Kék zászló

A környezetvédelem oktatását elősegítő alapítvány legutóbbi koppenhágai ülésén összesen 61 horvát strandnak és 16 marinának ítélte oda a kék zászlót.

A kék zászló a legjelentősebb környezet-, tenger- és tengerpartvédelmi európai tervezet, amely a fenntartható turizmust és a partvidéknek a környezettel összhangban lévő fejlesztését szimbolizálja. A kék lobogó hozzájárul a tengeri környezet állapotának nemzeti és nemzetközi szinten történő megfigyeléséhez és segíti a horvát strandok és kikötők szolgáltatásainak népszerűsítését, korszerűsítését. A kék lobogó tekintélye nagy, a nyaralás helyszínének kiválasztásánál fontos szerepe van. Idén 32 isztriai és 10 dalmáciai partszakasz, továbbá 16 marina részesült ebben az elismerésben.

A strandokon a szezonban információs pontokat is felállítanak, ahol megtudhatják az érdeklődők, mivel „érdemelte ki” az adott partszakasz a kék zászlót, milyen előnyökkel jár ez az elismerés, és azt is, milyenek a helyi strand- és vízviszonyok.