Akik máig sem jutottak hozzá vagyonrészükhöz

Gömör festői tájegységeinek egyik legszebbike a Vály völgye. Szép, de kicsit mostoha vidék. Mindenkori lakói elsősorban a föld-művelésből próbáltak megélni, addig, amíg annak szerkezetét fel nem borította az elmúlt rendszer államosítási és szövetkezetesítési programja.

A hajdan kisnemesi falvakban élők ma már inkább csak emlékeznek a régi virágzó tájra, amelynek mai látványától, ahogyan ők mondták, sírva fakadnának az ősök. A Gömörmihályfalán élő Szívós család a rendszerváltás után azonnal elkezdte földügyeinek intézését. Akkor még nem gondoltak arra, hogy restitúciós és vagyonrészkiadási kérelmük tíz év után sem rendeződik elvárásaiknak megfelelően.

A restitúciós ügy

1992-ben egy akkori értékelés értelmében a Szívós család visszaigényelhető vagyonrésze 113 ezer koronát tett ki. A szövetkezet egy ideig nem foglalkozott az igényléssel, végül azt a választ kapták Szívósék a szövetkezettől, hogy az ő vagyonrészüket felértékelő szakember nem volt illetékes restitúciós vagyon becslésére, tehát ezt újra meg kell tenni. A vitatott erdőrészről megvolt minden dokumentum.

Az idei becslés szerint már alig 36 ezer koronát ért a vagyon. Szívósék nem értik, miért pont tíz év után kellett újraértékelni, miért feküdt a restitúciós kérelmük eddig a fiókban?

Természetesen az erdő azóta már nem létezik, hiszen a „szocialista hektárhozamok” érdekében átalakult szántófölddé, ma pedig legelő. A ligetes erdőrészből az értékelés szerint hetvenöt tölgyfát, ötven cserfát és tucatnyi gyertyánfát vágtak ki. Ez mintegy százhúsz köbméter fa, mely ebek harmincadjára került, hiszen annak idején a kivágott fákkal fűtött a völgy lakosságának fele.

Szívós Barnabás, aki a szövetkezetben korábban állattenyésztési technikusként dolgozott, személye elleni burkolt bosszúnak tartja, hogy így kezelik restitúciós igényét.

A vagyonrész

Már 2000-ben elkezdődött a vagyonrészek kiadása. A volt tulajdonosok közül sokan már azt is elfelejtették, hogy ilyen jellegű gondjuk volt. Szívósék azonban mind a mai napig nem jutottak hozzá vagyonrészükhöz. A tulajdonosok úgy vélik, a közel negyedmillió koronányi vagyonrész az elmúlt évek alatt már banki kamatokkal is gyarapodhatott volna, ám ma még azt is kétségbe vonják, hogy hozzájutnak valaha.

Természetesen Szívósék is igényelték vagyonrészük kiadását. A szövetkezet taggyűlése a becsült vagyon felét, megközelítőleg 90 millió koronát szánt a vagyonrészekre. Ezt az értéket aztán, Szívósék állítása szerint egy későbbi taggyűlés, amelyen már a földtulajdonosokon kívül minden tag szavazhatott, 45 millió koronára csökkentette. Ennek az okát sem értik, csak azt gyanítják, hogy néhány érdekcsoportnak jól jön ez az értékcsökkentés.

Szívósék azt is sérelmezik, hogy arról sem tájékoztatták őket, ki, mekkora értékű és milyen vagyonrészt kapott meg a szövetkezet vagyonából. Szerintük a zárszámadásokon erről is illene tájékoztatni a tagságot.

A vonatkozó előírások szerint a taggyűlés által jóváhagyott zárszámadási jelentés után 90 napon belül kellene a szövetkezetnek a benyújtott vagyonrész-kiadási kérelmeket rendezni. Szívóséknak nincs írásos információjuk a zárszámadásról.

A vagyonrész kiadásával megszű-nik a tagsági viszony. Ezt a Szívós család is kérelmezte, a kérelmet el is fogadta a szövetkezet. Szívósék arra is hajlanának, hogy természetben kapják meg vagyonrészüket. A 13 hektárnyi földterület után, állításuk szerint az elmúlt 3 évben semmit nem kaptak. Idén, visszamenőlegesen a 2000-ik évre kaptak némi készpénzt. Figyelték, hogyan, mit és mennyit termel a gazdaság. Véleményük szerint szándékosan leépítik a szövetkezetet, hogy valaki olcsón hozzájusson a vagyonhoz.

Szívósék elvesztették a türelmüket, egy alkalommal hangos szóváltásba keveredtek a szövetkezet elnökével, Kalas Lajossal. A helyzet még jobban elmérgesedett. Szívósék elhatározták, a vagyonrész kiadását újra kezdeményezik, ha kell, akár végrehajtóval.

A megoldás

A szövetkezet elnöke alaposan megvizsgálta a kérdést. A restitúciós ügyben a szövetkezet kimutatásai szerint már minden igényt rendeztek. A vagyonrészkiadás jogosultságát nem kérdőjelezte meg. Azt viszont nem fogadja el, hogy bárki arról beszéljen, szándékosan tönkre akarják tenni a szövetkezetet. Szerinte régi sértődöttségek húzódnak meg az ügy hátterében, amelyekben ő személy szerint nem érintett.

Kalas Lajos úgy véli, van lehetőség a békés megegyezésre. Fölajánlották Szívóséknak, hogy egy magánvállalkozás átveszi a család vagyonrészét, árát részletekben törlesztené tíz vagy öt éven belül. Szívósék nem fogadták el ezt a hosszadalmas eljárást. Egy gazdasági év alatt és legföljebb két részletben kérik a vagyonrészüket.

Erre viszont a szövetkezetnek nincs pénze. Szívósék tehát akár büntetőkamatokat is kérhetnek, ha a kérdés nem rendeződik a törvény szabta időn belül, polgári pert indíthatnak. A szövetkezet vezetősége, az elnök ígérete szerint legközelebb szeptemberben foglalkozik a kérdéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?