Ajándék filmvetítés és támogatás az érsekújvári szépkorúaknak

Érsekújvár
Érsekújvár |

Az idősek hónapjában még nagyobb figyelmet fordítanak a járási székhelyen élő, nyugdíjas éveiket töltő idős lakosokra. A mintegy 38 ezer fős Érsekújvárban több mint hatezer, hatvanöt évnél idősebb lakos él, akiket különféle módon támogat az önkormányzat.

Október 12-én ingyenes filmvetítésre várták a szépkorúakat a Béke moziba. A városban lévő intézmények és szervezetek is gondoskodnak arról, hogy érdekes kulturális programokat, beszélgetéseket szervezzenek az idősek számára. A szerény nyugdíjból élők, tűzifával fűtők, idén is igényelhetnek fűtési támogatást a várostól. Október 4-től adhatják be kérvényeiket a városi hivatal 112-es számú irodájában. Az erre vonatkozó feltételekről tájékoztatást kaphatnak a város önkormányzati honlapján, vagy a hivatal alkalmazottaitól.

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere idén meghívta a jubiláns, születésük nyolcvanadik, kilencvenedik, vagy századik évfordulóját ünneplő nyugdíjasokat egy közös városi ünnepségre. A városi hivatal tájékoztatása szerint, a szociális ügyi osztály dolgozói a napokban személyesen viszik ki a meghívót a városi rendezvényre az 1921-ben, 1931-ben, valamint az 1941-ben született lakosoknak. A találkozót október 23-án, jövő szombaton 10 órakor tartják a császári-királyi lovardában.

„Ha romlana a járványhelyzet, és mégsem találkozhatnánk személyesen az ünnepeltekkel, az ajándékkosarakat a szociális osztály munkatársai személyesen viszik el a jubilánsoknak”

– olvasható az önkormányzati lapban.


A nyolcvan évnél idősebb lakosoknak a városi hivatal karácsonyi csomagokat készít, melyeket a szociális osztály alkalmazottai adnak át az érintetteknek. Újdonságnak számít, hogy idén harminceurós étkezési utalványt is kapnak az önkormányzattól az állandó érsekújvári lakhelyű szépkorúak, akik 2020. december 31-ig betöltötték a nyolcvanadik életévüket. Az írásbeli kérvényt október 31-ig adhatják le az étkezési utalványt igénylő érintettek a városháza földszinti csarnokában lévő kapcsolattartó irodában. Érsekújvár azon városok egyike, ahol az idős, egészségügyi gondokkal küzdő lakosok biztonságára is ügyelnek.

Ma már több mint húszan használják a SeniAngel SOS-készüléket, amely a városi rendőrség információs rendszerére csatlakozik, és rögtön jelzi, ha baj történt. Rosszullét, baleset, vagy támadás esetén azonnali segítséget kaphatnak az idős lakosok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?