Ahol még áprilisi bérükre is hiába várnak az alkalmazottak

„Harminc éve dolgozom a Hydrostavnál, s most, hogy a céget átalakítják, bár ugyanazt a munkát végezném, mint eddig, azt akarják, mondjak fel, mondjak le a háromhavi végkielégítésről, és próbaidőre lépjek be az új céghez.

Ján Žákovic: „Engem ugyanolyan feltételekkel alkalmaztak ennél a társaságnál, mint bárki mást.” A szerző felvétele „Harminc éve dolgozom a Hydrostavnál, s most, hogy a céget átalakítják, bár ugyanazt a munkát végezném, mint eddig, azt akarják, mondjak fel, mondjak le a háromhavi végkielégítésről, és próbaidőre lépjek be az új céghez. Hát mit akarnak rajtam kipróbálni harmincévi munka után?!” – fakad ki a vághosszúfalui Lozsi Péter. A Hydrostav egykor az ország egyik legnagyobb építővállalata volt több ezer alkalmazottal, ők építették a mohi atomerőművet, a bősi vízerőművet, most pedig arra sincs pénze, hogy a még megmaradt alkalmazottainak rendes havi fizetést adjon. A vágsellyei üzem évtizedekig a pozsonyi Hydrostav állami vállalat kihelyezett üzeme volt, a régió egyik fontos vállalata, de az utóbbi években egyre fogyott a munka. Tavaly 260 embert bocsátottak el, akiknek nagy része a Vágsellyei Járási Munkahivatal ügyfele. Nem csoda, hogy az alkalmazottak – és családtagjaik – aggódnak a cég sorsáért. Többen nem hajlandóak felbontani a régi vállalattal kötött munkaszerződésüket, hogy az újjal próbaidőre szerződjenek, mert attól tartanak, esetleg a munkájukkal együtt még a jogos háromhavi végkielégítést is elveszíthetik.

Lozsi Péter a gázvezetékek hegesztéseit ellenőrző defektoszkópiai vizsgálatok szakembere volt, ma segédmunkásként dolgozik, mert a cégnek nincs pénze arra, hogy a szakmai vizsga megújítására küldje. Azt ugyanis ötévenként meg kell újítani, most pedig az Európai Unió szabványainak megfelelő vizsgát kellene letenni. De nemcsak vizsgára, még a bérekre sincs pénze a cégnek. Az év elején az alkalmazottak kényszerszabadságon voltak, ezalatt bérük 60 százalékát kapták, s bár márciustól rendesen dolgoznak, az áprilisi és májusi fizetésüket még mindig nem kapták meg.

– Most keddtől keddig napi 12 órás műszakokban a sverepeci autópályát építjük. Amikor legutóbb bejöttünk a cégbe, hogy elinduljunk az egyhetes útra, hiába követeltük az elmaradt bérünket, csak egy-egy ezrest adtak mindegyikünknek, hogy legyen mivel elutaznunk. Az igazgató kijelentette, ő szavatolja a júniusi bért, ám az elmaradt áprilisit és májusit ne tőle kérjük, mert azzal a pozsonyi Hydrostav tartozik. A vágsellyei üzem júniustól különvált, és nem vállal felelősséget a régi cég tartozásaiért”– mondja Lozsi Péter.

A június elseje óta önálló részvénytársaságként működő vágsellyei Hydrostav jelenlegi állapotáról Ján Žákovic mérnököt, a Hydrostav Vágsellye Rt. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. Eredetileg a Hydrostav pozsonyi részvénytársasága létezett, amelynek több kihelyezett üzeme működött, közöttük a vágsellyei. Az egész Hydrostavot négy társaság vette meg, később ezektől bizonyos részt megvásárolt az Istrokapital vállalat, a vágsellyei kihelyezett üzemet pedig önálló részvénytársasággá alakították. Ennek az új részvénytársaságnak a személyi állománya az egykori kihelyezett üzem alkalmazottaiból áll. Jelenleg 380-an dolgoznak a vágsellyei Hydrostav Rt. számára, de a cél az, hogy a részvénytársaság 460 alkalmazottat foglalkoztasson. – Ez csak akkor lehetséges, ha továbbra is érvényes lesz az a munkaköri leírás, amelyet az új részvénytársaság a régi társaságtól átvett – tájékoztat az igazgató. – A vágsellyei Hydrostav alkalmazottainak több mint 90 százaléka a Ladce-Sverepec közötti D1-es autópálya-szakasz építésén dolgozik. A beruházó azt állítja, felbontotta a régi Hydrostavval kötött szerződést, ezért a megrendelést a régi cég nem továbbíthatta az új részvénytársaságnak. Nekem erről nincsenek hivatalos értesüléseim, úgy tudom, a további tárgyalásoktól függ, hogy a megrendelést a vágsellyei Hydrostav teljesíti-e vagy sem.

Žákovic mérnök Miroslav Remetának, a vágsellyei részvénytársaság tulajdonosának, az Istrokapital képviselőjének sajtónyilatkozatára támaszkodik, miszerint: „Az eredeti Hydrostav az építkezésről szóló szerződést továbbította a vágsellyei Hydrostavnak. Ezt a beruházónak, a Szlovák Útkarbantartó Vállalatnak is jóvá kell hagynia, de az eddig nem mondott véleményt. Erről még nem kezdődtek tárgyalások.” Sajtóhírek szerint a beruházó a Hydrostavval felbontott szer-ződés helyett a Doprastav vállalattal kötött új szerződést. Az építkezéssel állítólag megbízott zsolnai Doprastav üzem igazgatója, Róbert Turanský erről a következőket állítja: – Úgy tudom, létezik ilyen szerződés, de az a Doporastav pozsonyi központjában van, én még nem láttam, és úgy tudom, a kérdéses szakaszon még mindig a Hydrostav munkásai dolgoznak. A Doprastav szóvivője, Viktória Kmeťová szerint a Hydrostavnak semmi keresnivalója ezen az építkezésen. Az autópálya-építés e-gyelőre tisztázatlan, sorsa további tárgyalásoktól függ. A vágsellyei Hydrostav igazgatója megerősítette értesülésünket, mely szerint a jelenlegi alkalmazottak közül egye-lőre 150 embernek ajánlották fel, mondjon fel a régi vállalatnál és kössön új munkaszerződést az új részvénytársasággal. – A cég szakaszosan alakul át, az első szakaszban 60, a másodikban 90 ember felvételét tervezzük, ám a további szakaszokban – ha az autópálya-építés megrendelése érvényben marad – lényegében az összes eddigi alkalmazottal számolunk, sőt még bővítenénk is a céget. Žákovic cáfolja azt az állítást, hogy azért szorgalmazzák a régi alkalmazottak felmondását és próbaidőre való felvételét, hogy így bújjanak ki a végkielégítési kötelezettség alól. – A próbaidőnek semmi köze a végkielégítéshez. Egyébként aki most felbontja a régi vállalattal kötött szerződését, az a munka törvénykönyve szerint – mivel a régi társaság bizonyos ideig képtelen volt folyósítani a fizetését – akkor is jogosult a végkielégítésre, ha kilép. Az alkalmazottak elmaradt áprilisi és májusi béréről, mint mondta, nem nyilatkozhat, mert bár azelőtt is ő volt a vágsellyei kihelyezett üzem igazgatója, a tartozás a régi Hydrostavot terheli, s ő az új részvénytársaság igazgatójaként nem nyilatkozhat a régi társaság ügyeiről. Az igazgatónak nincs tudomása arról, hogy a részvénytársaságban tömeges elbocsátások várhatók. – Ezt a szakszervezettel is meg kellene tárgyalni, be kellene jelenteni a munkahivatalnak, két hónapos véleményezési határidő is érvénybe lépne, de erről szó sincs. Az új tulajdonosok nem azért vásárolták meg a társaságot, hogy az emberek munka nélkül maradjanak – mondja.

Egyébként az akkor még kihelyezett üzemként működő vágsellyei Hydrostavtól tavaly 260 embert bocsátottak el, de az igazgató szerint ma már nem kell elbocsátásoktól tartani.

S hogy miért kell a harminc éve itt dolgozó embereket próbaidőre felvenni? – Új a társaság, új a tulajdonos, és a tulajdonos nem ismerheti a munkásokat, érthető, hogy ki akarja őket próbálni – érvel az igazgató.

– Viszont a vágsellyei részvénytársaság vezetősége ugyanazokból az emberekből áll, mint a korábbi kihelyezett üzemé, ők pedig ismerhetik alkalmazottaikat –érvelünk mi, ám az igazgatónak erre is van válasza.

A vezetőség ugyanolyan helyzetben van, mint a többi alkalmazott, a tulajdonos nekem is ugyanolyan feltételeket szabott, mint a többieknek a részvénytársaságban. Ha a vágsellyei részvénytársaság nem kapja meg a megrendelést az autópálya-építésre, nem tudni, mihez kezdenek, ám az igazgató szerint más megrendelések után kell nézniük, ez azonban nem megy egyik hétről a másikra.

A nagy múltú cég néhány alkalmazottjának nincs más lehetősége, mint abban reménykedni, hogy lesz munkájuk, és egyszer valaki kifizeti elmaradt bérüket. Ha máshonnan nem, a Állami Garanciális Alaptól kaphatnak valamit – de csak akkor, ha a valaha „vezérhajónak” tartott vállalat végleg csődöt jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?