Ahol az emberek lelkében is napsütés lakozik

Šupan szigete mindenkit megigézA szerző felvételei És persze szeretem, ha rákot, polipot, vagy más herkentyűt falatozhatok egy kikötő kiskocsmájában, ha a teraszon ülve élvezhetem a vörösbor zamatát, és a méregerős fekete ízét. Szeretek a közelgő ősz és a szomorúság elől olyan tájakra menekülni, ahol az emberek lelkében is napsütés lakozik. Törökországban és Horvátországban néztem körül.

Keleti kényelem

Törökország több ezer évre visszatekintő múltjával, 13 nagy civilizáció tündöklő hagyatékával igazi kincseskamrának számít. Tudjuk, hogy Ázsia és Európa között egy földrajzi és kulturális átmenetet képez, mégsem érezzük, hogy eltérő életvitelünk, szokásaink miatt ferdén néznének az országba érkezőre. Eltűrik a dzsámikba látogató nem moszlim hívőket, amelyekben persze cipő nélkül, fedett fővel és vállakkal illik nézelődni. Antalyát, (utó)nyaralásom színhelyét ismerőseim a török Riviéra legszebb központjaként emlegették. E sokszínű táj legendája és történelme is igen színes. Antalya nyugati hegyeiben élt a legendás tűzokádó szörny, Khiméra, akit Bellerophontész győzött le. A város közelében ültette Daphné a babérfát, amelynek levelei Apollónt koronázták. Antalya viruló és egyre fejlődő város, árnyas, pálmasoros utakkal, festői szépségű régi negyedekkel és egy vonzó, nemrég felújított kikötővel.

Mivel az antik kori Panfília, a mai Antalya tartományának termékeny síkságát a Toros-hegység májusig hóval fedett 1000-3500 méteres csúcsai veszik körül, október végéig nyárias, kellemes klíma jellemzi. Gépünk éjjel landolt Antalya repülőterén, harminc fokos meleget mutatott a hőmérő. Attól fogva, hogy vagy félórás buszozás után a Belpark Imperial szálloda impozáns recepcióján átvettem a szobakulcsot, soha nem látott kényelemben volt részem. Mire átböngésztem a magic life ellátást magyarázó tájékoztatókat, virradni kezdett. Ennek ellenére reggel fél nyolckor szinte kidobott az ágy, s amikor kitártam az erkély ajtaját elámultam a látványtól: vízi csúszdákkal körülvett medencékben, s ami ennél is lényegesebb, a tenger fodrozó hullámaiban gyönyörködhettem. Egy hétig nem tudtam eldönteni, annak örüljek jobban, hogy a hőmérő higanyszála 30 fokot mutat, vagy annak, hogy a tenger vize 27-28 fokos. S úgy mint a többi nyaralónak, nekem is a legnagyobb gondom az volt, hogy a 220 ezer négyzetméteres parkban lévő olasz, török, brazil-latin-amerikai, vagy speciális halételeket kínáló étteremben, vagy a falatozók valamelyikében fogyasszam ebédemet, vacsorámat. Ha persze megéheztem. Ugyanis a nap folyamán a vendéglátók lépten-nyomon étellel, itallal, koktélokkal, hűsítőkkel, gyümölccsel, fagylalttal kínálják a vendégeket. És mert a magic life ellátás magába foglalja az összes létező szolgáltatást, a nyaraló elfelejtheti, hogy pénz is van a világon. A bőséges étel-ital választéknál csak a szabadidő és a sportolási lehetőségek szélesebbek. Talán azért is, nehogy a csábító falatoktól, italoktól meghízzon a kicsi és a nagy egyaránt. Reggeltől késő délutánig váltják egymást a programok, külön a gyerekeknek, a serdülőknek, a felnőtteknek. Végkimerülésig tornázhattak az alakjukat féltők, aerobik, sztepper, izomerősítő és izomlazító torna, szárazon és vízben, ahogy tetszik, persze oktatók vezetésével és felügyelete alatt. Aki netán többre vágyott, annak ott van a szabadtéri fedett kondi-terem. Mivel a tűző napon nem túl nagy élvezet sportolni, a kivilágított teniszpályákon esténként volt nagyüzem. A medencékben naponta vízipóló csaták zajlottak, a tengerparton viszont beavatták az érdeklődőket a szörfözés, a vízisíelés rejtelmeibe. A parti nyugágyakon heverészők nagy örömére pedig sorra kiborították a motorcsónak vontatta „banánon” ülőket.

– A magic life ellátás mottója: minden megengedett, semmi sem kötelező, ami kizárólag a vendégekre értendő. Nálunk az árak és a szolgáltatások egyensúlyban vannak – hangsúlyozta Cüneyt Kuru klubmenedzser, mialatt megérkeztünk a hamamnak nevezett török fürdőbe. Ez egyidős az iszlám vallással, s külön női és férfi részlegei vannak még ma is. Meghívott egy igazi szerájba, ahol szőnyeggel borított heverőkön törökülésben vízipipát szívtak, és török kávét iszogattak a török férfiak. (Annak ellenére, hogy a kávé erős volt, nem nyerte meg tetszésemet, hiszen zaccos volt. ) Hol vannak a nők? – tudakoltam a menedzsertől, aki válasz helyett, udvariasan ugyan, de nyomban másról kezdett beszélni. És sürgős tennivalókra hivatkozva lelépett.

Nadine, az egyik étterem konyha(al)főnöke tisztában van azzal, hogy a külföldiek furcsállják a hazaiak szokásait. – Nézz csak körül, sok a török vendég is, igaz, a medencében török nőt alig látsz. A tengerben sem fürdenek. Aki mégis élvezni akarja, az lenge ruházatban, nadrágban, hosszú ujjú ingben megy megmártózni a habokba. Nem mondott újdonságot, hiszen az első naptól fogva figyeltem az árnyékban izzadó, általam szerencsétlennek tartott török asszonyokat. Dühöngtem azon, hogy míg fürdőruhás férjeik hol a hasukat süttették a napon, hol a medence, a tenger vizében lubickoltak, ők illedelmesen, maguk alá húzott lábakkal ültek a nyugágyon és felügyelték csemetéiket. Igaz, ha megszomjaztak, hűsítőt párjuk hozott nekik a medence melletti bárból. A kisgyermekes Leila csak nevetett füstölgésemen. – Saját akaratomból kötöttem be a fejemet, viselem a hosszú szoknyát, blúzt. Vannak asszonyok, akik fürdőruhára vetkőznek, én nem tartozom közéjük. Nem igaz, hogy vétek lenne a meztelen testrészek mutogatása, a Korán sem tiltja, de nálunk ez a szokás. Amikor a barátnőimmel fürödni akarok, a férjemre bízom a gyerekeket és elmegyek a fürdőbe, a hamamba. Odahaza persze másként öltözködöm, lenge ruhákban járok én is, házunk medencéjében pedig kétrészes fürdőruhában úszom, ám tudom, hogy a férjemen kívül nem láthat senki. Látod, most nem is festem magam, mert én csak a férjemnek akarok szép lenni. Magyarázatát elfogadtam, de megérteni nem tudtam.

Dalmát életstílus

A medencék és a tenger is lenyűgüző látvány A semmihez sem hasonlítható különleges dalmát szabadságérzetet csak örökölni lehet, megtanulni, utánozni képtelenség – mondta nyomatékkal Božidar Antišić a Konkordia nevű hajó kapitánya nyomban behajózásunk után. Kezdetben nem értettük, mire céloz, de a legtávolabbi és a legszebb dalmát városban, Dubrovnikban sétálva a kép világossá vált. Kétfajta embert különböztettünk meg: sietős turistákat és nyugodtan lépkedő, vagy kávét kortyolgató őslakosokat. Az óváros fő sétányán, a Stradunon kerülgették egymást a külföldi csoportok, a házak ódon falai visszhangozták az idegenvezetők magyarázatát. Petra Žeravica idegenvezetőnket ismerősként köszöntöttük, s mert nem először jártunk Dalmáciában és Dubrovnikban, készségesen teljesítette kérésünket, nagyon rövidre fogta a város történelmi áttekintését. – A városfal a 11. században épült, állítólag 60 nap alatt, tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a cseréptetős házakra, a szűk sikátorokra, a nyílt tengerre. Dubrovnik a világörökség része, ennek ellenére az 1991-1992-es balkán háborúban 2000 ágyúlövés érte. Halottaink száma 200, a sebesülteké 1700, az anyagi kár meghaladta a 2,8 milliárd dollárt. A szétlőtt házakat tatarozták, a háztetőkre új cserepeket raktak, s ami a leglényegesebb, Dubrovnikba visszatértek a turisták. Főleg repülőgépekkel érkeznek, illetve óriási, kétezer utast befogadó hajókkal. Sokan állítják, a város szebb, mint valaha. Épp egy magyar újságíró írta le, hogy az ENSZ katonákat turisták váltották fel, az éttermekben a helyi specialitásoktól az olasz pizzáig vagy a spanyol paelláig mindenféle finomság kapható, a fagyik hatalmasak és felejthetetlen az ízük. A tenger pedig olyan kék, mintha tintát öntöttek volna bele, és a nap úgy gördül le az égről, mint egy hatalmas, érett narancs. Ja, a narancsfákon lévő gyümölcs decemberre érik be, a sétányok mentén vadnarancs nő, mi mérges narancsnak hívjuk, hiszen savanyú, keserű. A dubrovniki szél pedig arról mesél, hogy mindig újra lehet és kell kezdeni. Mert a remény, és a szabadságvágy soha nem hal meg.

Szigetek között

A kilenckabinos hajó kényelmes, faburkolatos ebédlőjébe csak étkezni járunk, a legtöbb időt a fedélzeten töltjük, napozással és nézelődéssel. Élvezzük, amikor végre kifut a hajó, és orrunkat megcsapja a sós tengerszag. Orebičből Korčulára hajózunk, a sziget legnagyobb érdekessége Marco Polo állítólagos háza. A helyi kocsmában egy vidám matróz egy kupica pálinkáért, travaricáért elárulja, hogy bizony a világutazó halála után épült. Nem számít, a valóság nem érdekli azokat, akik felkapaszkodnak a ház tornyába, hiszen a látvány lenyűgöző.

Szerda reggelre feltámadt a helyiek által csak jugónak nevezett, déli, esőt hozó szél, mely felborzolta a tengert. (A bóra északról fúj, nem kavar hullámokat, de heves és nyugtalanító – magyarázta Božo Antišić.) Hajónk kapitánya ennek ellenére idegesnek látszott, nem tudtuk, bennünket, vagy a hajóját féltette. Felajánlotta, ne induljunk el a Mljet szigetre, inkább ússzunk egy jó nagyot a legközelebbi öbölben. Nem ellenkeztünk, fürdőruhába bújtunk, de mire összegyűltünk a fedélzeten, a nyílt tengeren találtuk magunkat. – Megpróbáljuk a lehetetlent – nyugtatta a kedélyeket a kapitány. A nagy szél ellenére a fedélzeten maradtunk, mert hát a nap melegen sütött, s mi be akartuk spájzolni a napsugarakat. Mljet a dalmát szigetvilág parányi édenkertje. A nemzeti parkká nyilvánított 37 kilométer hosszú és 3 kilométer széles sziget érdekessége a nagy tó, amelynek közepén egy picurka sziget van. Idegenvezetőnk elmondta, valaha a kisebb tó vize édes volt, de mára már összekeveredett tengerével. Kis motorhajóval indultunk felfedezőútra, megtekintjük a szigeten épült Benedek-rendi kolostort, amelynek tatarozására adományokat gyűjt a helyi szerzetes. Nemcsak az őslakosoktól, akik 8-900-an élnek a szigeten, de a turistáktól is, igaz, nyaranta csak ezren szabadságolnak a mljeti szállodában, magánházakban. Bíznak viszont abban, hogy aki egyszer ellátogat a szigetre, szíve visszahúzza. Mert az ideges, stresszben élő, tépett idegzetű városlakók számára ideális búvóhely.

Elafiti szigetek

Šipan egyetlen szállodájában 162 angol nyugdíjas élvezi a jó időt, csak október elején térnek vissza a ködös Albionba. A parányi sziget 250 őslakosa örül nekik, remélik, hogy az elégedett vendégek jó hírüket keltik a világban. Nincsenek különleges nevezetességeik, bár a vagy harminc templom, kápolna a múltat idézi, nyugalmat, minőségi szolgáltatásokat, finom falatokat, zamatos bort kínálnak a látogatónak, és ami leglényegesebb: kiváló fürdési lehetőségeket.

Loput ma 400 ember otthona, pedig a 14.-15. században 14-15 ezer lakos élt a szigeten. A Grand szállót és a magánszállásokat az idényben négyezren veszik igénybe, a turisták a Šunj nevű homokos strand miatt látogatják, ahol szabadon mozoghatnak a nudisták is.

Koločep szigetet a világ zajától elbújni vágyóknak lehet ajánlani. A tengerpart homokos, a szálloda komfortját úszómedence növeli. Esténként kivilágított presszókba, borozókba, éttermekbe csábítják a vendégeket. Nagy érdeklődéssel néztük a hazatérő halászbárkák zsákmányát, nem tudtunk betelni az ezüstpikkelyes sügérek, rémes pofájukat tátogató ördöghalak, hemzsegő tengeri rákok, csápjaikat nyújtogató polipok látványával. Amikor visszatérünk a hajóra, a kapitány is büszkén mutatta, három tintahalat fogott, egy szál damillal.

Pénteken reggel a dubrovniki kikötő felé vettük az irány, egy megállóval persze, mert hát búcsúfürdés nélkül nem indulhatunk haza az őszbe. Božo kapitány csak nevetett, szerinte szeptemberben csak a bolondok meg a turisták merészkednek a tengerbe. Amikor megkérdeztük, bennünket hová sorol, vörösbort öntött poharainkba és két tál főtt kagylót tett elénk. – ĺgy búcsúzik a tengeri medve a szárazföldi újságíróktól – tudatta.

Dubrovnikban megebédelünk, a helyi Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetői tengeri herkentyűs fekete rizottóval és sült hallal kedveskedtek nekünk. Mielőtt beszálltunk a repülőtérre induló buszra, „földivel” találtuk szembe magunkat, magával a kormányfővel. Mikuláš Dzurinda a szlovák nyelv hallatán sortban, pólóban, tornacipőben kiszállt a felzászlózott kocsiból. Bár tagadta, látszott rajta a fáradtság, ugyanis a meleg ellenére futott néhány kilométert a Dubrovnikkal szembeni szigeten. Jó utat kívánt a társaságnak, mi viszonzásul neki jó pihenést.

Amikor felemelkedett velünk a gép, s tett egy kört Dubrovnik felett, eszembe jutottak a nemrég olvasott sorok Adriáról, melynek vize csodálatosan kristálytiszta, és fürödhetünk benne tavasztól októberig. Dalmácia pedig olyan, akár egy múlt századi regény. Romantikus, derűs, barátságos. Bárhová vetődik is a felfedező kedvű vándor, mindenütt talál természeti, vagy építészeti csodát, kényelmes szállást, ízletes ételt, hangulatos borozót és ami talán a leglényegesebb, barátokat.