Agyonlőtte kollégáját egy szlovák rendőr

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség

A 29 éves rendőrt nyolc golyó érte a mellkasán.

Hétfő este Eperjesen lelőtte a 29 éves kollégáját egy rendőr a helyi benzinkúton. A lövéseket vélhetően egy vita előzte meg.

A tettes a szolgálati autóval menekült el a helyszínről. Az őt üldöző kollégái még Eperjesen nyomát vesztették, miután a férfi vélhetően kiszerelte a jeladót a járműből.

Az előzetes információk szerint a menekülő férfi Kassa felé vette az irányt, később azonban kiderült, Zsolna felé tart. A társát megölő rendőr több órán át volt szökésben – írja a Markíza.

A rendőrségnek röviddel 22:00 óra előtt sikerült lokalizálnia az elkövetőt. A helyszínre egy rendőrségi tárgyaló is érkezett, mert a szakemberek azt feltételezték, hogy a tettes öngyilkosságra készül. Martin Turčan rendőrt végül Németlipcsén (Partizánska Ľupča) fogták el – írják.

A Markíza információi szerint a gyilkosságot elkövető rendőr az eperjesi polgármesternő, Andrea Turčanová fia. Úgy tudják, a férfi korábban pszichikai problémákkal küzdött, a gyilkosság napján pedig a munkahelyén is zavartan viselkedett, a kollégája ezért kérte, vegyék el tőle a fegyverét, ez azonban nem történt meg.

A Pluska arról ír, hogy a 29 éves, társa által megölt Filipet nyolc lövés érte a mellkasán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?