Adventi énekverseny zajlott Léván

Léva. Három év szünet után ismét sikerült a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumnak megrendezni az adventi énekversenyt, melybe négy kategóriában vártak jelentkezőket. A verseny egyházi és egyházi népi énekeket előadó szólistákat és kórusokat várt december 13-án, hétfőn a Reviczky Házba.

Léva. Három év szünet után ismét sikerült a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumnak megrendezni az adventi énekversenyt, melybe négy kategóriában vártak jelentkezőket. A verseny egyházi és egyházi népi énekeket előadó szólistákat és kórusokat várt december 13-án, hétfőn a Reviczky Házba. Horváth Géza tanár úr „beénekléssel” oszlatta a feszültséget és „fényesítette a hangot”. Hajtman Béla, a gimnázium igazgatója ostyasütésről, páros adventi köszöntőkről emlékezett meg. Kiss Beáta tanárnő bemutatta a zsűrit, melynek tagjai Mézes Zsuzsa zselízi népzenész és pedagógus, Alt István párkányi tanító és népzenész voltak, elnöke pedig Paszmár János, a gútai zeneiskola igazgatója. Ezután következett tíz egyéni és öt csoportos produkció, mely nagyon széles skálán mutatta be a főként adventi, karácsonyi témájú népdalokat és népi egyházi énekeket, valamint – a gregoriánt idéző egyházi énekektől a modern vallási dalokig – a műdalokat is. Hallható volt rusztikusan karcos és „kifinomult”, szinte operaénekesi hang is; színtelenebb teljesítmény és erőteljes föllépés. Paszmár János figyelmeztetett: ha valaki vállalja, hogy szerepel, a színpadra valóban át kell adnia a produkciót. A szólóének kiskategóriában hárman végeztek a harmadik helyen: a farnadi Kiss Alexandra, a lévai Mészáros Szilvia és a kétyi Kacska Zsuzsanna. A párkányi Párkánszky Krisztina második lett. Az első helyen a farnadi Takács Veronika és a zselízi Mézes Mátyás osztozott. A szólisták felső kategóriájában a lévai Kiss Katalin harmadik lett, Hutura Beáta második. Első helyezett ismét kettő volt: a lévai Tőke Veronika és az ipolysági Matyó Márió. A csoportok kis kategóriájában a gútai egyházi alapiskola végzett a második helyen és a zselízi alapiskola lett az első. A felső kategóriában a gútai egyházi gimnázium második helyet ért el, első helyen pedig a lévai egyházi gimnázium Gaudium kórusa végzett. Az ipolysági gimnázium kamarakórusa különdíjat kapott „polifonikus művek nagyszerű előadásáért”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?