Adományokat gyűjtenek a szociális otthon javára

Komárom/Őrsújfalu |

<p>Az őrsújfalui Dafné Szociális Otthon mentálisan sérült lakóinak szinte mindenük odaveszett az árvíz által elöntött épületekben és a berendezés is tönkrement.</p>

Éppen ezért az intézet felhívást tett közzé: ruhaneműt (átmeneti és nyári öltözéket, pizsamát, szabadidőruhát, alsóneműt), ágyneműt, takarót, párnát, törlőruhát, lábbelit, valamint a foglalkozásokhoz szükséges segédeszközöket (pamutot, hímzéshez szükséges eszközöket, papírt, kifestőket, színes ceruzákat stb.) várnak a segítőkész emberektől. Az adományokat az Ipari Szakközépiskola kollégiumában fogadják, a gyűjtést Jana Koníčeková főnővér (0905/411 018) és Nagyváthy Ildikó szociális munkás (0908/ 326 452) koordinálja. A Duna árterében fekvő szociális otthon lakóit az utóbbi 12 évben már negyedszer (2002, 2006, 2010, 2013) kellett kiköltöztetni a folyó áradása miatt. Eddig azonban az épületeket mindig sikerült homokzsákokkal megvédeni, és az árvíz levonulása után azonnal visszaköltözhettek a gondozottak. Most azonban a víz több mint egy méter magasságban elöntötte az épületet, amelynek az előzetes vélemények szerint a statikája is megsérült. Az egyik népszerű közösségi oldalon az intézmény dolgozói közül többen felvetették, hogy a problémával már évekkel ezelőtt foglalkoznia kellett volna a fenntartó Nyitra megyének, és megfelelő helyet találnia az otthon számára. A mentálisan sérült embereknek ugyanis különösen fontos az állandóság, a napi rutin, és minden ilyen rendkívüli esemény ronthat az állapotukon. Ezúttal pedig még kritikusabb a helyzet, hiszen egyelőre senki nem tudja, hová és mikor költözhetnek a lakók jelenlegi ideiglenes szállásukról. Erre a kérdésre kerestük a választ a Nyitra Megyei Hivatal illetékesénél is, de csupán egy semmitmondó állásfoglalást kaptunk. „Keressük az optimális megoldást, ami a kliensek számára a legmegfelelőbb. Mindent megteszünk azért, hogy a megoldás a V. és VI. rászorultsági fokozatú klienseink számára a legkevésbé legyen traumatizáló” – áll a válaszlevélben. A szociális otthon lakóinak többségét, ötven főt, csakúgy, mint a korábbi evakuálások alkalmával, ezúttal is az Ipari Szakközépiskola kollégiumában helyezték el. Erre a célra egy emeletet szabadítottak fel számukra. „Nem tudjuk, meddig maradnak nálunk a gondozottak, de szeretnénk, ha szeptembertől ismét kizárólag a diákoké lenne a kollégium” – mondta Vetter János, az iskola igazgatója. Értesülése szerint a fenntartó innen már a végleges helyükre akarja költöztetni a lakókat, nem pedig egy újabb ideiglenes szállásra. A kollégium viszont egyáltalán nem ideális hely a mentálisan sérültek részére, csupán kényszermegoldásnak tekinthető. Az épületben nincs lift, így a tolókocsiban ülőket nem tudják kivinni az udvarra, nem akadálymentesek a fürdőszobák, sokuknak hiányzik a mozgás, a séta. A folyosót állandóan zárni kell, nehogy elbóklásszanak az ápoltak. „A gondozottak és a személyzet számára is rendkívül megterhelő ez az állapot, főleg úgy, hogy akár hónapokig is eltarthat” – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?