Ad: Ha szól a zene (Új Szó, 2008. május 14.)

Az Új Szó május 14-i számában a Szülőföld című melléklet első oldalán Ha szól a zene... címmel Buchlovics Péter olyan jelenséggel foglalkozik, amely enyhén szólva megkeseríti mindennapi életünket. Ez pedig a zaj. Ebben az esetben az együttélés alapszabályaira fittyet hányó szomszéd zenélési mániájáról van szó. Hogy ezzel a környéken lakókat őrületbe kergeti, nem is csoda. Az ilyen harsogó, dübörgő zene kényszerű hallgatása elől nincs menekvés. Áttör kerítéseken, falakon. Vad ritmusra kényszeríti a szomszédok szívének dobogását, előidézi vérnyomásuk emelkedését és próbára teszi idegrendszerük tűrőképességét. Nem is olyan régen még azt hittük, hogy a szemét károsítja a környezetet, melyet szanaszét eldobálva egyre nagyobb mennyiségben találunk. Aztán rá kellett jönnünk, hogy van egy másfajta környezetkárosító jelenség, mely befolyásolja az ember mindennapi életét, nem utolsósorban egészségi állapotát. Mint a szerző is írja, a zaj most már nemcsak városi jelenség, hanem egyre jobban rátelepszik, betör falvainkba. Hogy csak egy példát említsek: valamikor a toronyóra ütése, a déli harangszó a határ legtávolabbi részébe is elhallatszott. Ma ez már az állandó zaj miatt csak nosztalgia. Mint ahogy nosztalgia lesz, vagy már az is a reggeli madárcsicsergésre ébredés, a délidői szieszta, pihenés, a megnyugtató esti csend. A friss reggeli levegő helyett valamilyen benzingőzös keverék szaga árad a környéken. Madárdal helyett motorok zakatolása a reggeli ébresztő. Pihenne az ember délben, nem lehet. Körfűrész fület tépő sivítása hasít bele a levegőbe, arrébb egy kaszálógép morajlása hallatszik. Ha szerencsénk lesz, este pihenhetünk. Mert azért ezekből a zajokból maradt valami estére is. Ilyenkor is felbúg a környéken egy-két motor, ott fúrnak-faragnak, amott kalapálnak. Majd úgy este tíz körül elcsendesedik – gondolná az ember. De sokak számára csak ekkor kezdődik az élet. Mint a szerző is írja, így megy ez már évek óta. A városokban, a falvakban mindenütt. A jó szándék, a türelem, a tolerancia sem vezet megoldáshoz. Aztán azt is írja, a hatósági, bírósági eljárások során általában a dolgok szenvedő alanyai húzzák a rövidebbet, vagy ha javukra döntenek is, nincs, aki érvényt szerezzen a törvény erejének. Annál is inkább elgondolkodtató ez a tény, mivel a tisztes lakhatás alapvető emberi jog, melyet a Szlovák Köztársaság alkotmánya és egyéb törvények is garantálnak. Mert a lakás arra való, hogy az ember kipihenje benne magát, hogy erőt gyűjtsön a mindennapi tennivalók elvégzéséhez. Ott, ahol egy törvényes végzést nem tudnak érvényesíteni, valami baj van a demokrácia intézményrendszerével. Azok az emberek a lakótelepen csendet akarnak, nyugalmat. Hogy önkormányzataink néha nem állnak a helyzet magaslatán, bizonyítja az Új Szó május 20-i számában megjelent írás is, a címe: Kamionparkoló a ház mellett. Az írás és a kép elszomorító. Elszomorító az egyik érintett fél kijelentése, miszerint saját területén azt csinál, amit akar. Igen, ez igaz, amíg cselekedetével mások jogait nem korlátozza. Mert hová vezetne, ha mindenki azt csinálna, amit csak akar? Valamikor egészen máshogy működtek a dolgok. Nem kellett szabályokat írni, az évszázadok során kialakultak, és mindenki respektálta azokat. Ez volt a közösségi lét alfája és omegája. Aki ezeket a szabályokat durván megszegte, az kivívta a közösség megvetését, esetleg ki is közösítették. Annál bonyolultabb az együttélés most, amikor az összetartó közösségi erő majdnem teljes egészében megbomlott, helyette pedig eddig semmilyen szabály nincs, melyekhez igazítani lehetne életünk menetét. Nem kamionparkolókat kell építeni (azokra is szükség van, de megfelelő helyen), hanem parkokat, találkozóhelyeket, ahol az emberek beszélgethetnek egymással, hogy az életünk jobb, vidámabb, tartalmasabb legyen. Németh Géza, Alistál