A zsenialitás és a türelem hiánya egyaránt jellemező az autistákra

Érsekújvár. Tájékoztató és felvilágosító körutat tervez a közeljövőben Nagy Anita, a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás (MSST) alapítója, a Mosoly szociális intézmény és az egy évvel ezelőtt létrehozott speciális magániskola igazgatója.

Az Érsekújvári járásban hiánypótlónak és egyedülállónak számító intézményben jelenleg három osztályban 18 gyerekkel foglalkoznak. Tágas tantermekben zajlik a tevékenység a városközponti iskolában, ahol minden egyes munkasarokban más-más foglalkozást végeznek a tanulók, a gyerekek egyénre szabott napirendje pedig ott lóg a bejárati ajtó melletti falon. Áron, aki érkezésekor példás rendet hagy maga után – összehajtogatja a holmiját, majd elrakja a folyosói kisszekrénybe –, elfárad a nagy igyekezetben. Az egyik foglalkozás után leveszi a pihenést jelző táblácskát, és csendesen elvonul a „szunyóka-szőnyegre”.

A soron következő tevékenységre utaló táblácskák komoly fogódzót jelentenek az autista gyerek számára. Ettől érzi magát biztonságban, így érzi a számára amúgy ismeretlen idő fogalmát. Roland számára például minden újabb foglalkozás nagy eseménynek számít. A városi képviselők 2006-ban hagyták jóvá, hogy a Czuczor Gergely Alapiskola korábbi napközi otthonának a helyén, 2007 őszétől megnyíljon az MSST intézménye, amely elsősorban autista gyerekek képzésével foglalkozik. Nagy Anitától, a társulás elnökétől megtudtuk, korábban is együttműködtek a pozsonyi és a nagyszombati központokkal, ám a gyerekek képességfejlesztése érdekében még többet szerettek volna tenni Érsekújvárban. Minden tanuló az anyanyelvén sajátítja el az ismereteket az iskolában. A délelőtti foglalkozások után 16 óráig biztosítják a felügyeletet, ami komoly segítséget jelent a dolgozó szülőknek. Az iskola alapítója szeretné megszólítani a vidéki óvodák és iskolák vezetőit, akik minden bizonnyal ismerik a mentálisan sérült gyermekükkel magukra maradt, elszigetelten élő családokat. Ezek a szülők talán még nem is hallottak az érsekújvári magánintézmény létezéséről. „Elsősorban azért hoztuk létre az iskolát, hogy a szülő megfelelő képzési módot találjon a beteg gyermeke számára. Nagy szükségünk lenne egy pályázatfigyelő menedzserre, hogy eredményesebbé tegyük a speciális pedagógusok munkáját” – fejtette ki Nagy Anita.

Az autizmus nem nevelési kudarc

Varga Mária pszichológus elmondása szerint sajnos még a közelmúltban is élt az a tévhit, hogy az autizmust a gyermek szüleinek hidegsége, nevelési módszerei, illetve a gyerek felé kinyilvánított érzelmek minősége okozza. „Ma már nyilvánvaló, hogy ezek a tényezők nem befolyásolják e zavar kialakulását. Az autizmus a fejlődés pervazív (minden területet érintő) zavara, mely során a fejlődésben három fő területen figyelhető meg eltérés: a kommunikációban, a szociális kapcsolatokban és a spontán játékban. Befolyásolja a gyerek egész fejlődését, nevelésének és oktatásának lehetőségeit. Ez egy állandó állapot, amely az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható. Az autizmus eredetét illetően ma sem létezik egyöntetű tudományos álláspont” – vázolta a legújabb kutatási eredményeket a szakember. Varga Mária azt is hozzátette, néhány elmélet szerint organikus, ún. idegfejlődési zavar váltja ki, mások szerint genetikai elváltozás okozza. Találkozhatunk olyan véleménnyel, miszerint kialakulásában szerepet játszhat az egyes élelmiszerek által kiváltott allergia, vagy olyan elváltozás, mely során az érzékszervek fejlődése lelassul. „A szakirodalomban találkozhatunk (főként a múlt század első feléből) olyan nézettel is, miszerint az autizmust a korai gyermekkorban átélt olyan negatív élmény okozza, mely a tudatalattiban lelhető fel. Az autizmus eredetétől függetlenül nagyon fontos, hogy egy autista gyerekre pillantva ne elsősorban a »másságát« lássuk, hanem próbáljunk meg az ő világához alkalmazkodva meglátni valamit abból, amit ő lát, megérezni, amit érez és megél, és megérteni azt, ahogyan látja a világot” – tette hozzá Varga Mária.

Legszívesebben rádiót hallgatnak

„Csodaként tartják számon a kislányomat, aki 480 grammos csecsemőként jött a világra. Bauer Ferenc, az érsekújvári Egyetemi Kórház Újszülöttklinikájának főorvosa komoly kis harcosnak tartja a kicsit” – meséli Karin Ďuríková, a ma hétéves Emma édesanyja. A kislány kedvenc időtöltése a zenehallgatás, ez megnyugtatja. Nagy szüksége van a relaxációra, mivel néhány alkalommal már volt epilepsziás rohama. Az autista kislánynak annyira tetszik az iskola, hogy otthon is ragaszkodik az itteni programhoz, mindehhez az édesanyja képes jeleket készített neki. „Emma megtanult egyedül enni, öltözködni, és élménybeszámolót tart nekem az iskolában tanultakról. Nem tudom, mi lett volna velünk, ha a komáromi speciális óvoda után – ahová heti egy alkalommal járt csupán – nem lett volna hová beíratnom. A legnagyobb meglepetésemre a lányom megtanult az itteni kis barátaitól magyarul” – teszi hozzá Karin. Az édesanya elmondta, a speciális magániskola pedagógusaival baráti kapcsolatot tart fenn. Amikor Emma nem érzi jól magát a bőrében, ők kérnek tőle tanácsot, mi az, ami ilyenkor hatásos. Olykor-olykor pedig Karin fordul a szakemberekhez, hogy folytathassák otthon a rendkívül eredményesnek bizonyuló iskolai foglalkozásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?