A Zmeták Ernő Galéria lett az Év Galériája

<p>Érsekújvár. Magdaléna Klobučníková, a megyei fenntartású Zmeták Ernő Galéria igazgatója vehette át az Év Galériája 2013 címet Marek Maďarič kulturális minisztertől az intézet dolgozóinak értékmentő és szakmai munkájáért.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

„Első alkalommal neveztünk be az Év Galériája címért folyó versenybe. A zsűri nagyvonalúan értékelte a Zmeták Ernő Galériában végzett szakmai és kutatómunkát, valamint azt, hogy egyre több rendezvénnyel és műhelymunkával szólítjuk meg a közönséget” – mondta Klobučníková. Öt kritériumnak kellett megfelelniük a versenybe nevező központoknak. Jövőre már külön kategóriában értékelik a galériák és múzeumok munkáját, idén még egy kategóriában versenyeztek. Magdaléna Klobučníková elmondta, nem minden szakmai tevékenységet tudnak fedezni saját költségvetésből, ezért hátrányos helyzetben vannak azok a központok, melyeknek nem sikerül pályázati úton támogatást nyerniük. A Zmeták Ernő Galéria abban a szerencsés helyzetben volt, hogy restaurálhatták Bernardo Belotto olasz tájképfestő alkotásait, és ajándékba kapták Rónai Péter festő, multimediális művész 31 munkáját. A Zmeták Ernő és Danica Zmetáková házaspár jóvoltából különleges vietnami grafikája is van a galériának. Érsekújvárban mutatták be Juhász R. József költő és performer műveit, a 2003–2013-as éveket, a fesztiváli eseményeket dokumentáló kiállítás anyagából fényképes katalógus készült. A zsűri nagyra értékelte, hogy a galéria fennállásának 35. és Zmeták Ernő születésének 95. évfordulóján bemutatták a galéria névadójának monumentális alkotásait. Az érsekújvári központ egyre több korosztálynak kínál előadásokat, alkotóműhelyekbe várja a művészettörténetet, a különféle képzőművészeti irányzatokat kedvelőket.

Ősszel újabb érdekességgel várják a látogatókat, a budapesti születésű Aba-Novák Vilmos festőnek, grafikusnak, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetségének alkotásait mutatják be a közönségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?