A zebrán gázolták el két iskolás lányt

Súlyos közlekedési baleset történt tegnap reggel 7.15-kor Gútán, a főúton: egy Peugeot 307-es 24 éves sofőrje a zebrán gázolt el két diáklányt.GútaA 11 éves Ibolyát súlyos sérülésekkel Pozsonyba szállították, a 8 éves Jozefin könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a komáromi kórházban látták el, majd h

Súlyos közlekedési baleset történt tegnap reggel 7.15-kor Gútán, a főúton: egy Peugeot 307-es 24 éves sofőrje a zebrán gázolt el két diáklányt.

Gúta

A 11 éves Ibolyát súlyos sérülésekkel Pozsonyba szállították, a 8 éves Jozefin könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a komáromi kórházban látták el, majd hazaengedték. Božena Bruchterová kerületi rendőrszóvivő tájékoztatása szerint a gépkocsivezető nem fogyasztott alkoholt, a baleset körülményeit vizsgálják.

Értesülésünk szerint a balesetet követően a lányok hozzátartozói indulatosan szidalmazták és megfenyegették a sofőrt, de szerencsére éppen arra járt néhány szolgálatba tartó rendőr, akik közbeléptek. Néhány helybeli azt állította, hogy a hozzátartozók fizikailag is bántalmazták a férfit, de ezt a rendőrszóvivő nem erősítette meg. A fenyegetés miatt azonban a városi rendőrök járőröznek a sofőr házánál. A rendőrség az eset kapcsán ismételten arra kéri a járművezetőket, hogy korlátozott látási és útviszonyok közt (szürkület, eső, köd, csúszós utak) fokozott óvatossággal vezessenek. Ugyanakkor a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is tudatosítaniuk kell, hogy a fényvisszaverő mellény, csíkok stb. viseletével ők maguk is nagymértékben hozzájárulhatnak a biztonságos közlekedéshez. Bizonyítja ezt a tegnapi baleset is, egyik lányon sem volt semmilyen fényvisszaverő elem, pedig ha rosszak a látási viszonyok, ezt törvény írja elő. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?