A VIII. Szent István Esten tartják a Rómeó és Júlia bemutatóját

Érsekújvár |

<p>Augusztus 20-án, a VIII. Szent István Esten tartja az Érsekújvári Rockszínpad a Rómeó és Júlia című musical bemutatóját a szabadtéri színpadon, ahol Juhász R. József, a KultúrKorzó elnöke ismerteti a közönséggel a második félév gazdag, minden korosztályt megszólító kulturális programját.</p>

Nagy fába vágta fejszéjét az Érsekújvári Rockszínpad társulata, még több fiatalt mozgatott meg, még több időt szánt a felkészülésre. A Rómeó és Júlia című musical dalait ismeri és kedveli a közönség. „Nehéz helyzetben vagyunk, mivel a darabot sokan láthatták, akarva akaratlanul is összevetik majd a látottakat a korábbi élményeikkel. Meglepetésnek szánjuk, hogy az operettszínházból ismert forgatókönyvet lecseréltük, és visszatértünk az eredeti, Shakespear-darab nyelvezetéhez, ami kizárja a rögtönzés lehetőségét” – mondta Stugel Tibor rendező. Az Érsekújvári Rockszínpad társulatát Csenky Nikoletta koreográfus készíti fel. Új sminkese és fodrásza lesz a csapatnak Temesvári Károly hollywoodi maszkmester személyében, és a BADroom Hair Salon & Academy veszi gondjaiba a szereplőket. „Az eredeti elképzelést, a sors és a halál fonalát fűzzük tovább, így szórakoztató de komoly mondanivalót hordozó darabról van szó” – egészítette ki az elmondottakat Stugel. A musical bemutatójával indul a KultúrKorzó második évada. Érdekességnek számít, hogy a szervezők gondoltak a kisgyerekes családokra is, és minden rendezvény alkalmával biztosítják a gyerekfelügyeletet a Csodaország Polgári Társulás jóvoltából. Jegyek az előadásokra mostantól már a KultúrKorzó irodájában, a Mihály bástya 4-es házszám alatt is kaphatók. Juhász R. Józseftől, a KultúrKorzó elnökétől megtudtuk, hogy szeptember 7-én Jozef Ivan fényképész és Lőrincz L. László író lesz a Samba cukrászdában rendezett ArtKorzó és IrodalmiKorzó vendége. Szeptember 16-án Jócsik Lajos emlékülést rendeznek a Sarló mozgalom alapító tagjának tiszteletére, születésének századik évfordulója alkalmából. Októberben Flashmob hónap lesz, hétvégenként izgalmas és váratlan események fognak történni a város főterén.

Igazi csemegének számít, hogy a Samba cukrászdában az október 5-i IrodalmiKorzó vendége lesz Lovasi András Kossuth-díjas rockzenész, a Kispál és a Borz frontembere, és megnyitják Ľuboš Klučka fotókiállítását. Október 7-én a Malom vendéglőben lesz a II. Érsekújvári táncház – decemberben megtartják a harmadik táncházat –, és ugyanebben a hónapban lesz az V. Mesefesztivál, valamint a L'art pour l'art társulat műsora.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?