A végsőkig kitartanak

Köbölkút. Az elkövetkező egy-két éven belül, közel ötszáz tanulóval csökken majd a felső tagozatos diákok száma a párkányi régióban. Többek közt ez is kiderült a pedagógusok és iskolafenntartók járási fórumán nyilvánosságra hozott önkormányzati és iskolai felmérésből.

„Bart, Érsekújvár, Helemba, Kisgyarmat, Kisújfalu, Köbölkút, Kürt, Muzsla, Nagykér, Nána, Szalka, Szímő és Szőgyén iskolafenntartóitól beérkezett adatokat dolgoztunk fel, a településeken élő összlakosság 43,3 százaléka magyar. Komolyan vesszük a jövőnket, ezért illő megismerkednünk a valós számokkal is” – jegyezte meg Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója. A válaszokból kiderült, hogy a pedagógusok érdekérvényesítő ereje az önkormányzaton belül igen alacsony, a 124 régióbeli önkormányzati képviselőből csak 17 rendelkezik pedagógiai végzettséggel. Talán emiatt is, a falvak csaknem felében nem működik oktatási bizottság az önkormányzat mellett, és iskolatanács is csak nyolc településen létezik. Megdöbbentő, hogy a magyarlakta településeken csak a gyerekek 27, 9 százaléka jár magyar óvodába, és a falvakban egy óvoda sem rendelkezik jogalanyisággal. Az alapiskolák közül Kisgyarmat, Köbölkút, Kürt, Szalka és Szímő szeretne a jövőben iskolabuszt, közülük csak Kisgyarmat szállítaná máshová a gyermekeket, a többi fenntartó a településükön található intézménybe hozná be a szomszédos falvakról a tanulókat. Az utóbbi években átlagban 11 százalékkal csökkent a gyermekszületések száma. A fenntartók bevallása szerint a régió hét iskolája van nagyon rossz állapotban, ennek ellenére Helemba, Kisgyarmat, Köbölkút, Kürt, Nagykér és Szímő hajlandók a végsőkig kitartani iskoláik megtartása érdekében.

„A régió 19 intézménye közül 17 válaszolt kérdéseinkre, melyekből egyebek mellett kiderült, hogy alsó tagozaton 1450, az alapiskola felső tagozatán 1992 gyerek tanul jelenleg, egy-két éven belül ötszáz tanulónyi különbség várható iskoláinkban! Az iskolavezetők bevallották, hogy Nána, Bart, Szímő számára a 2004-es, Fűr szempontjából a 2006-os év számít majd kritikusnak a tanulók létszáma szempontjából” – jegyezte meg Geri Valéria, aki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét képviselte. A tanulók elsősorban gimnáziumban, az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskolában, az udvardi Összevont Középiskolában, vagy az érsekújvári Jesensky utcai szlovák nyelvű szakmunkásképzőben folytatják a tanulmányaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?