A város nyakán marad a kastély

Jolsva |

<p>Ismét bizonytalanná vált a Jolsva városközpontjában álló egykori Coburg-kastély sorsa. Tavaly októberben még a kassai J. I. P Steel cég érdeklődött az ingatlan után, kétszer jártak is az épületben, de idén már hiába próbálta többször is felvenni a kapcsolatot a vállalkozással a város vezetése.</p>

Egy előszerződésben a vételárat, azaz 33 192 eurót (999 942 korona) is meghatározták, de úgy tűnik, az adás-vétel nem valósul meg.

Milan Kolesár, Jolsva polgármestere lapunknak elmondta, valószínűleg a világgazdasági válság miatt léphetett vissza a kassai befektető, amely uniós alapokból kívánta felújíttatni a kastélyt. „A város önerőből nem képes az ingatlant renováltatni és működtetni, a kastélyon kívül még számos üresen álló épületünk van, amelyek szintén felújításra szorulnak. A régi alapiskolát szeretnénk közösségi központtá átalakítani, erre készítünk uniós pályázatot“ -mondta Milan Kolesár. A 16. századi épület felújítására óvatos becslések szerint is legalább 10 millió euróra (301 260 000 korona) lenne szükség.

A jelenleg romos és életveszélyes állapotban lévő műemlék a város nyakán maradhat. Még az állagmegóvási munkálatokra sincs pénz. Az épületről az elmúlt évek alatt szinte minden mozdíthatót elloptak. Eltűnt a rézpléhből készült tető, ismeretlen tettesek kiszedték az épület hozzáférhető részeiből a faanyagot, kibontottak számos közfalat és eladták az így nyert építőanyagot. Az önkormányzat őrző-védő szolgálatot is fizet az ingatlan megóvására, havonta 489 eurót (15 000 korona) költ erre a célra.

Az egykori Coburg-kastély eladását még 2008 elején a világhálón hirdették meg, 132 776 euróért (4 000 000 korona) kínálták az egyébként nagyon jó helyen lévő, hatalmas épületet. Akkoriban több érdeklődő is jelentkezett, ám a helyszíni szemlén szerzett tapasztalatok után mégsem kötöttek üzletet a várossal. Az egykori reneszánsz kastélyban alig harmincöt évvel ezelőtt még mezőgazdasági szakiskola működött, egyik részében pedig a nyugdíjasklub számára alakítottak ki helyiséget.

A városnak terhet és kiadást jelent az ingatlan, a sorsa valószínűleg még évekig változatlan marad, az időjárás és a folyamatos rongálások miatti pusztulás pedig szinte megállíthatatlan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?