Régió

A torkolati még nem védi Győrt az ártól

Bár már közel 90 százalékban elkészült a beruházás, még nem védi Győrt a gönyűi torkolati műtárgyba épített árvízkapu a mostani árhullámtól – szerencsére a másodfokú készültség ezt nem is teszi indokolttá. A közel 30 milliárdos fejlesztést jövő tavasszal adják át.
Cséfalvay Attila

2021. július 20. 12:14

Kilépett a medréből – Kedden Győrnél megúszott az Aranypart, a töltés lábáig ért a Mosoni-Duna.
Kilépett a medréből – Kedden Győrnél megúszott az Aranypart, a töltés lábáig ért a Mosoni-Duna. - A szerző felvétele

Kedd este Nagybajcsnál tetőzött a Duna, nem sokkal a harmadfokú árvízvédelmi készültség szintje alatt. Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a védvonalakon figyelőszolgálatot állított fel, a beavatkozó egységeket készenlétbe helyezte, ám mivel a víz a töltések között marad, a védekezési elsősorban a szivárgó vizek megfigyelésére, az általuk okozott károk megelőzésére koncentrált.

Győrben a Duna visszaduzzasztása okán is a Mosoni-Duna elöntette a rakpartokat, az Aranypartot, s szerdán tetőzik.

A 2013-as dunai árhullám utáni vizsgálatok megállapították, hogy mértékadó árvízszint Győrben 125 centiméterrel emelkedett. A Mosoni-Dunára fentről a Rába, Rábca, Lajta felől jön az árhullám, alulról pedig tölti, emeli a szinteket a dunai visszaduzzasztás. A kettőből összeadódik a tetőző vízállás, mely nyolc éve minden addigi rekordot megdöntött.

A Gönyűnél épülő torkolati műtárgy árvízkapuja ezt a szintet csökkentheti. Ha ugyanis alulról nem engedik telni a medret, s a Mosoni-Duna torkolatát teljesen lezárják árvízkapuval, akkor azt csak a felülről érkező vízhozamok töltik. Az a kérdés, hogy mikor lehet kinyitni a zsilipet, miként alakul a dunai vízállás közben – mert a torkolat lezárásával a fentről érkező vízhozam sem tud belefolyni a Dunába. A modellezés szerint 2013-ban Győrben egy méterrel alacsonyabb lett volna a tetőző vízszint, ha akkor már megépül és működik az árvízkapu. Ez a védekezés szempontjából óriási különbség a töltésekre és a keresztező műtárgyakra ható terhelés szempontjából.

Torkolati műtárgy Gönyűnél – Ha teljesen elkészül, Győrnél egy méterrel csökkentheti a tetőző vízállásokat.
Torkolati műtárgy Gönyűnél – Ha teljesen elkészül, Győrnél egy méterrel csökkentheti a tetőző vízállásokat. - A szerző felvétele

A helyiek népi kezdeményezésével, 832 ezer aláírással megtámogatott torkolati műtárgy megépítése 2017 decemberében indult. Ebben feljebb teszik és elzárják a Duna és a Mosoni-Duna torkolatát Észak-Dunántúl egyik legnagyobb beruházásában, mely közel 30 milliárd forintból jövő tavaszra fejeződhet be. Megtartja, nem engedi gyorsan kifolyni majd a vizet a Mosoni-Dunából, zsilipén újraindulhat a hajóközeledés Győr felé, árvízkor pedig alacsonyabb szinten tarthatja a folyót a megyeszékhelyen.

Négynyílású, vasbeton szerkezetű műtárgy már közel 90 százalékban kész. A hajózsilip mellett két vízszintszabályozó nyílás található a műtárgyban, 12 méteres nyílászélességekkel. A létesítmény bal oldalán, ezek mellé épült egy 2,5 méteres nyílászélességű halátjáró. A műtárgyhoz kapcsolódik egy új alvízi és felvízi meder várakozóterekkel, ahol a hajók ki tudnak kötni, s megvárják az átzsilipelést. Ahhoz, hogy a műtárgyra rá tudják kormányozni a Mosoni-Duna vízét, az eredeti medret le kell zárni, áttölteni a Győr-Gönyű kikötő felett – ezekre információink szerint a következő hetekben kerülhet sor.

A műtárgy árvízkapuja még nem használható az árhullám elleni védekezésre, mert még nem teljesen kész, s az áttöltés sem történt meg” – reagált kérdésünkre Németh József regionális vízügyi igazgató. A szegmens elzárásait most kiemelték. A torkolati műnek az átadásához két hónapos próbaüzemen is át kell esnie - jövő év első felében.

01

Szigetközbe ilyenkor sok szlovákiai kenus vendég érkezik. A dunai mellékágrendszerekben jelentősen megnőnek a vízsebességek, sokfelé kell számítani komolyabb mennyiségű uszadékra is a folyón, ezért a szakemberek felhívk a vízitúrázók figyelmét a fokozott óvatosságra.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
m

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium

oltás

Bevásárlóközpontban is oltanak a hétvégén Dunaszerdahelyen

Igor Matovič

A többség nem támogatja a Covid-lottót

s
Frissítve

Rimaszombati ipari park: megvan az első nagy beruházó

koronavírus

Koronavírus: 53 új fertőzöttet regisztráltak szerdán

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.