A tőketerebesieket megkerülve döntenek az erőműről?

Tőketerebes. Úgy tűnik, beigazolódnak azoknak a tőketerebesi polgároknak a félelmei, akik attól tartottak, a járási székhelyen építendő széntüzelésű erőműről nem a helyi hivatalokban, hanem valamelyik felettes szervnél születik majd döntés.

A tőketerebesiek nem akarnak erőművet a városukban, ezt különböző fórumokon már többször deklaráltákSzabó Bernadett felvételeA dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis ahhoz, hogy a Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság (ČES) Tőketerebesen megépíthesse Szlovákia legnagyobb, kb. 885 MW kapacitású szén?tü?zelésű hőerőművét, a beruházónak nem a városi, hanem a Kassai Kerületi Építésügyi Hivataltól kell engedélyt kérnie. Ez abból a levélből derül ki, melyet a napokban Martin Petruško, a kerületi hivatal elöljárója juttatott el a potenciális befektetőknek. Az indoklás szerint, ha megépülne a hőerőmű, annak környezeti és egyéb hatásai túlmutatnának a régió határain, így a jelenleg érvényes törvények szerint az ügyben a kerületi szervek illetékesek eljárni. Néhány héttel ezelőtt a zempléni település önkormányzatának rendkívüli ülésén a képviselők határozatot fogadtak el, melynek értelmében kötelezték Vladimír Anďal polgármestert és a város vezetését, az elkövetkezőkben minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel gátolják meg azt, hogy a ČES erőművet építhessen Tőketerebesen. Az önkormányzat ugyanakkor feladatul adta a polgármesternek, hogy az építkezés megkezdése ellen állásfoglalást fogalmazzon, ugyanis a beruházás megvalósítása összeegyeztethetetlen Tőketerebes városfejlesztési tervével. A képviselők ahhoz is ragaszkodnak, hogy az erőmű építésének ügyében a helyi építési hivatal hozzon döntést. Egyesek ugyanis már korábban felvetették, van arra törvény adta lehetőség, hogy a beruházók, megkerülve a helyieket, a megyei illetőségű hivatalhoz forduljanak kérelmükkel. A tőketerebesi önkormányzat tagjai 2008 januárjában deklarálták, hogy a városfejlesztési tervben a jövőben semmilyen változást nem eszközölnek, melynek alapján az erőmű később megépíthető lenne.

A beruházás ellen egyébként az elmúlt időszakban szót emeltek többek közt a különböző magyarországi és szlovákiai civil szervezetek, a Greenpeace aktivistái, az egyes határ menti települések polgármesterei, a bortermelők, de elutasító álláspontot fogalmazott meg Sólyom László magyar köztársasági elnök illetve Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is. A helyi lakosok álláspontja szintén egyértelmű – az erőmű megépítése ellen eddig több mint 10 ezer aláírás gyűlt össze.

A minisztérium szerint nincs gond

A szlovák környezetvédelmi minisztérium ajánlása szerint egyébként a korszerű technológia révén a Tőketerebesen megépítendő erőmű nem szennyezné jelentősen a környezetet, a károsanyag-kibocsátás a megengedett korlátok között mozogna. Egyes környezetvédők azonban vitatják az elkészült tanulmányok adatainak a hitelességét. (leczo)

Feljelentés Gejza Gore ellen

Büntetőjogi feljelentést tesz a tervezett tőketerebesi hőerőművet ellenző Trebišov Nahlas (Tőketerebes Hangosan) polgári társulás vezetője, Gejza Gore ellen a beruházás szorgalmazója, a Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság. A társaság sajtóközleménye hangsúlyozza, hogy az előírásoknak és a vonatkozó törvényeknek megfelelően, cseh és szlovák szaktekintélyek bevonásával tervezik és építenék meg az ipari létesítményt, amellyel kapcsolatban a környezetvédelmi minisztérium is ajánló jellegű állásfoglalást adott ki. A Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság úgy véli, Gore a sajtóban és a nyilvánosság előtt hónapok óta hazug, tendenciózus és félrevezető információkat közöl a cégről és tervezett beruházásáról, miáltal rémhíreket terjeszt, rágalmazza a vállalatot, és rontja annak jó hírnevét. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?