Tudom, sokan járnak hasonló cipőben, mint az a ma már 59 éves férfi, akinek 2001 júliusában szűnt meg a munkaviszonya. Munkásként dolgozott majd 36 éven keresztül, és ahogy ez lenni szokott, fizetése inkább alacsony volt, mint magas.
A társadalom önmaga termeli az alkoholba menekülő réteget
Az iratokat böngészve kiderül, a munkahivatal nyilvántartásába a családfő 2001 nyarán került, három hónapig havi 3984 korona, további három hónapig már csak 3586 korona munkanélküli támogatást kapott. Ezután a család abban bízott, hogy a munkanélküli járadék helyett szociális segélyt kap majd az apa. Benyújtották a temérdek igazolást, de a kérvényezővel tudatták, bár 35 évet és 239 napot munkaviszonyban töltött, nem jogosult egy fillérre sem. Azért, mert párja fizetése meghaladja a törvényben előírt létminimumot. „Havonta nem egyformán vastag a boríték, van amikor nyolcezer, van amikor tízezer valahány száz koronát viszek haza. De mielőtt azt mondhatná valaki, hogy mit akarunk, ha ennyit keresek, tudni kell, hogy a gázért előlegként havi 3100 koronát fizetünk, a villanyszámla 2600 korona. Régebben, amikor még mindketten kerestünk, életbiztosítást kötöttünk, most persze azt is téríteni kell, bevallom, kölcsönünk is van, csak így voltunk képesek felépíteni a házunkat. Még szerencse, hogy felnőtt gyerekeink velünk élnek és dolgoznak, ugyanis ők vállalták a rezsiköltségek fizetését. De, kérdezem én, ha kénytelenek bennünket támogatni, ők mikor jutnak előbbre?
A beszélgetés után a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal szociális osztályán tudakoltuk, vajon a közel 36 éves munkaviszony nem indok-e a méltányosabb elbírálásra, valamiféle egyéb segély folyósítására? Mert, bár természetes követelmény a családi összefogás, nem biztos, hogy egyforma mércével kell mérni azokat, akik nem akarnak dolgozni, esetleg soha nem dolgoztak, illetve azokat, akik a nyugdíj előtt egy-két évvel kerültek az utcára?! „Bármennyire kellemetlen, a törvény nem tesz különbséget a ráutaltak között. A szociális juttatást a létminimumból számoljuk ki, a megítélés kétféle lehet. Az objektív előfeltétele, hogy a kérvényező munkanélküli állapota ne haladja meg a két évet. A házastársak esetében a létminimumot fejenként 2900 koronában állapította meg a törvény, vagyis ha a szóban forgó esetben a feleség fizetése csak egy koronával is meghaladja az 5800 koronát, nem jár a segély. Amint két évnél tovább tengődik valaki munkanélküliként, a létminimum összege a kérvényező esetében már csak 1450 korona, a második családtagnál – a dolgozó házastársnál – marad a 2900 korona. Ebből ugyancsak az következik: ha a házastárs fizetése meghaladja a 4350 koronát (két főre eső létminimum) nem jár a támogatás. Sajnos, nem mi alkotjuk a törvényeket, kivételekre sincs lehetőség. Ahogy egyéni elbírálásra sem” – közölte dr. Horváth József, megbízott főosztályvezető. Elmondta, nagyon nehéz elmagyarázni a munkanélkülieknek, hogy a hivatal nem járulhat hozzá az utazási költségeikhez sem. – Köztudott, kéthetente jelentkezniük kell a munkahivatalban, illetve igazolniuk, hogy munkát kerestek. Bizonyítani nagyon nehéz, de hallottunk arról, hogy egyes vállalkozók száz koronát kérnek egy-egy ilyen igazolás kiadásáért. Bár az utazással járó többletköltség a Dunaszerdahelyen élőket nem sújtja, a vidékieket jelentősen. Bevallom, néha nem is csodálkozom azon, ha az utcára kerülő férfiak bánatukat alkoholba fojtják. Az italra való pénzt természetesen a családjuktól veszik el. Tudjuk, ördögi kör ez, mégsem segíthetünk – számolt be tapasztalatairól, majd megjegyezte: a szociális háló lyukasnak látszik, a társadalom önmaga „termeli” a depressziós, alkoholba menekülő réteget.
Bár a munkahivatalok jelentéséből kitűnik, országszerte kevesebb a munkanélküli, a szociális osztályok semminemű csökkenést nem tapasztalnak. Egyre emelkedik a szociális juttatást kérők száma, akik sajnos, nagyon sokszor üres kézzel távoznak. És amit kevesen tudnak: az új évtől megváltozik a juttatatási rendszer.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.