A tanévkezdésre megújul az óvoda

A hónap végére befejeződik a Tisza-parti község magyar óvodájának felújítása.NagytárkányKopasz József, Nagytárkány polgármestere elmondta, az épület modernizálására jelentős összegeket fordított az önkormányzat.

A hónap végére befejeződik a Tisza-parti község magyar óvodájának felújítása.

Nagytárkány

Kopasz József, Nagytárkány polgármestere elmondta, az épület modernizálására jelentős összegeket fordított az önkormányzat. Felújíttatta a fűtési és a vízvezetékrendszert, valamint a szociális helyiségeket, kicserélték az osztálytermek burkolatát, modernizálták a konyhát, körbekerítették az óvodaudvart. A költségek nagy részét a falu állta. Az épület tetőszerkezete azonban olyan rossz állapotban volt, hogy cseréjéhez hozzájárulást kértek a Bethlen Gábor Alaptól. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a már többször szigetelt lapostetős épületre mintegy 68 ezer euró (21 millió forint) felhasználásával új tetőszerkezet került, melyet pléhvel burkoltak. A munkát nemrég fejezték be, ezután a külső falak szigeteléséhez és festéséhez is hozzáláthattak. Előreláthatólag augusztus 25-ig befejezik ezt is, és az új tanévet már a megújult környezetben kezdhetik. Erre a fejlesztésre kb. 15 000 eurót fordít a falu.

A polgármester tájékoztatása szerint a helyi óvodában a gyereklétszám az elkövetkező időszakban stabilizálódni fog, sőt, enyhe emelkedésre is számítanak. Tavaly harminckilencen jártak ide, majd a létszám negyvenkettőre emelkedett. A két magyar osztállyal működő intézmény kapacitását, a fenntartó kérésére, az illetékes hivatalok ötvenfősre emelték. Ebben az évben a nagytárkányi óvodába negyven gyerek fog járni, ez a létszám tartható lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?