A Talentum csapata a Silicon Valley-ben versenyez a világ legjobbjaival

A három fiú és mentoruk Hanesz Angelika a Silicon Valley leghíresebb helyeit is meglátogatták
California/Kassa |

A Talentum Cassoviensis Alapítvány programozó csapatának kutatómunkája az idei First Lego League robotika versenyen elért sikereinek köszönhetőenmeghívást kapott a Global Innovation Award világdöntőre, melyre Silicon Valley-ben július 2 – 4 között kerül sor.

A kassai diákok az űrkutatás területén egy „CUL“ becenévre hallgató környezetbarát készüléket fejlesztettek ki. Ez az a „tisztítógép” az űrhajósok ruháit képes dezinfikálni UVGI ultraibolyasugárzás segítségével. A talámány hasznosságát egyeztették több szakemberrel, biológussal, tudományos kutatóval és Farkas Bertalan űrhajóssal is, aki elmondta, hogy amikor ő járt az űrben, akkor a szennyest kapszulákba csomagolva egyszerűen kidobták és valószinüleg azóta is kering az űrben.

San Jose-ban a világ legjobbjaival kell versenyezniünk és szakavatott zsűri fogja elbírálni a készülék hasznosságát. „A versenyt megelőző hét folyamán több amerika csúcsszakember foglakozott velünk, akiket szervezők a mi mentorálásunkra kértek fel. Szembesültünk azzal a piacorientált szemlélettel, ami valljuk be, számunkra egy kicsit ismeretlen, hiszen eddig főleg a technikai részletek kidolgozására összpontosítottunk.Nagy iskola lesz számunkra ez a verseny.” – mondta, Hanesz Angelika a Talentum csapatának mentora. A három fiú egy animációs filmet is készített „CUL“ népszerűsítésére, amire érdemes szavazni, hiszen ez is hozzájárulaz csapat eredményéhez. 

A szavazás a „CUL“ projektre itt érhető el:

https://woobox.com/88nphj?fbclid=IwAR2mMaMxnmo3KnZ_lsWD6ndYJlC0FsUc2_cmDkZBgNhGtl2G1KDWQsdlw4E

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?